Még nincs vége a viharszezonnak! ⚡

Júliusban igen komoly károkat okoztak a viharok: az elmúlt hetekben több, mint ötezer, szélsőséges időjárással kapcsolatos bejelentés érkezett a magyar biztosítókhoz a MABISZ adatai szerint, összesen mintegy 1,5 milliárd forintnyi kárt okozva. Ez az összeg a tapasztalatok szerint azonban még feljebb kúszhat, különösen, hogy július után augusztus is híres a viharairól. Hogyan készülhetsz fel ezekre, és mik a leggyakoribb károk? Elmondjuk!

MABISZ adatai szerint a bejelentések „közel háromnegyede a jégkárokhoz kötődik”. Mint írták: „Részben ennek is köszönhető, hogy az ügyfelek által becsült kárösszeg szokatlanul magas, egyes társaságoknál az ötszázezer forintot is meghaladja.” Ez tényleg komoly változás a korábbiakhoz képest, hiszen két éve 16 500 kár esetében érte el a 1,5 milliárd forintot a teljes kár. 
 


Hogyan készülhetsz fel?

A fenti károkat igen nehéz kivédeni. Természetesen a tetőszerkezet éves átnézése és a megfelelő szigetelés segíthet, ám ezek sem minden esetben jelentenek garanciát a károk megelőzésére. Az Országos Meteorológiai Szolgálatnak szintén vannak tanácsai a viharok idejére. Ezek közé tartozik, hogy „érzékeny elektromos eszközeink (számítógép, TV, telefon) csatlakozóit (230V, de pl. internet csatlakozót is) érdemes kihúzni, mert egy nagyobb feszültséglöket tönkreteheti az eszközöket. Jó megoldás a túlfeszültségvédő eszközök használata is”. Látva, hogy igen gyakoriak a villámlások okozta indukciós károk, ez utóbbi óvintézkedés különösen fontos lehet.

Mit tehetsz még?

A fenti néhány lépés sem garantálhatja, hogy elkerülnek minket a viharkárok. Épp ezért a legtöbb, amit ezeken kívül tehetsz az, hogy lakásbiztosítást kötsz. Ez sokaknak banális tanács lehet, ám a MABISZ szerint az ingatlanok 27-28%-a nincs biztosítva, ebben az esetben pedig bizony nincs kártérítés sem.

Talán még az előzőnél is furcsább javaslat, ám mégis fontos: időben köss lakásbiztosítást. Tapasztalataink szerint ugyanis érzékelhető trend, hogy az első viharok érkezésekor megugrik a biztosításkötések száma. Érdemes azonban tudni: egy viharkár után megkötött biztosítással már késésben vagy. Különösen, hogy a viharok helyét és idejét meglehetősen könnyű ellenőrizni, így viszonylag pontosan lehet tudni, hogy a biztosításkötés pillanata előtt vagy után sérült meg egy ingatlan vagy ingóság.

Hasonló bejegyzések a témában:

components.signUpForNewsletter.signupform.title.DE

components.signUpForNewsletter.signupform.description.DE

Elolvastam és megértettem a CHERRISK Adatkezelési Tájékoztató-ban foglaltakat (Érvényesség kezdete: 2023.10.02).
Szeretnék elsők közt értesülni a CHERRISK különleges ajánlatairól és legfrissebb híreiről. Ezért hozzájárulok ahhoz, hogy a CherryHUB Scale 55150 Kft. az általam megadott elérhetőségeimre (név, e-mail cím, telefonszám) marketing célú megkereséseket küldjön részemre.