A CHERRISK otthon maradt, de továbbra is 100%-on pörög!

A koronavírus elleni harc egyik legfontosabb fegyvere a „social distancing”, azaz, hogy megpróbáljunk a lehető legkevesebbet érintkezni másokkal. Például azzal, hogy otthon maradunk. Mindez persze nem könnyű, főleg egy olyan klasszikus szektorban, mint a biztosítás. A CHERRISK-esek azonban már napok óta otthon dolgoznak, és ebből az ügyfelek semmit sem éreznek.

A platform elindulásakor azt írtuk magunkról: szeretjük, hogy „interneten és mobilon mindent el lehet intézni. Szinte mindent. Sokáig a biztosítás a »szinte« része volt. Ezért mi változtattunk rajta”. Ez az ígéretünk most úgy vizsgázik élesben, ahogy még mi sem számítottunk rá. Szerencsére ezt a felhasználóknak és magunknak tett ígéretet egyelőre tökéletesen tudjuk tartani.

Az iroda üres, a munka azonban nem áll meg!

 

Intézd (biztosítási) ügyeid otthonról!

Kiderült, hogy a CHERRISK modell még egy ilyen válságban is felhasználóbarát megoldást jelent

– mondta az otthoni munkavégzésre való villámgyors átállásról Kurtisz Krisztián. Ügyvezetőnk hozzátette: „miközben szerte a világon számos szolgáltató és biztosító csökkentett szint mellett üzemel, a mi papírmentes, 100%-ban online működő rendszerünk továbbra is ugyanúgy működik, mint eddig”. Hogyan? Egyszerű:

  • a szerződéskötés online és önkiszolgáló,
  • az ügyintézés online és önkiszolgáló,
  • az ügyfélszolgálat otthonról dolgozik,
  • a kárügyintézők otthonról dolgoznak,
  • az IT fejlesztés otthonról történik.


Azaz röviden: nálunk semmilyen folyamathoz sem kell másokkal találkozni. „Mindez közel sem csak üzleti siker, hiszen ebben a helyzetben az ügyfelek egészségét is védjük. Sőt, munkatársainkat is megóvjuk, hiszen hétfőtől senkinek sem kellett bejönnie az irodába” – mondta Krisztián. Ügyvezetőnk hétfő reggel egy közel 50 fős online „eligazítást” is tartott a kialakult helyzetről, ahol hangsúlyozta, hogy egy ilyen átállás még világszinten is egyedi ebben a szektorban. Azóta is több online meetinget tartottunk már, és ugyanolyan hatékonysággal dolgozunk, mint a távmunkára való átállás előtt.

A technológia velünk van, használjuk!

A koronavírus miatt most minden olyan technológia felértékelődik, amivel otthonról tudjuk intézni ügyeinket. Nem véletlenül olvasni számos hírt arról, hogy (online) kereskedelemmel foglalkozó cégek kapcsolnak toborzó üzemmódra, hogy lépést tudjanak tartani a megnövekedett kereslettel.

A meetingeket a home office sem állíthatja meg!

 

Fazekas Ferenc, a CHERRISK IT-s kérdésekért is felelő ügyvezetője erről azt monda: „az otthoni munkára való technológiai átállás abszolút sikeres volt. A most használt technológiák jelentős része ugyan már velünk van egy ideje, ám ilyen szintű kihasználásuk eddig még váratott magára. A CHERRISK azonban a kezdetektől fogva olyan innovatív szemléletet épít, ami lehetővé teszi az ilyen eseményekre való gyors reagálást. Azt gondolom, hogy ebben most jól vizsgáztunk: online minden munkatársunk el tudja látni a feladatát, és minden ügyfél el tudja intézni ügyeit.”

Az ügyfélszolgálat (majdnem) ugyanúgy dolgozik tovább

A zavartalan ügyintézés annak is köszönhető, hogy a CHERRISK ügyfélszolgálata úgy dolgozik, mintha mi sem történt volna. Egy fontos változás azonban mégis van: minden kollégánk otthon várja a hívásaitokat és üzeneteiteket chaten. Kovács Gergely, a CHERRISK operációs vezetője az átállásról elmondta: „a szolgáltatási szint az otthoni munkára való átállás mellett is 100%-os, ami tényleg nagy dolog. A legtöbb cég még csak most vizsgálja, hogyan állítsa át távmunkára az ügyfélszolgálatát, nálunk azonban egy rövid tesztidőszak után élesben is elindult a rendszer. Így noha üres az iroda, a felhasználók ebből semmit sem éreznek.”

Ügyfélszolgálatunk is otthonról dolgozik!


###

Mindenkinek, aki csak teheti, azt javasoljuk, hogy ne hagyja el otthonát, ha csak nincs halaszthatatlan teendője. Ezzel nemcsak a saját, de mások egészségét is védi.

Hasonló bejegyzések a témában:

Iratkozz fel, és szerezz utasbiztosítás kupont!

Nemcsak a legfrissebb ajánlatainkat küldjük el neked hírlevelünkben, hanem egy 10%-os kedvezménykupont is, amit beválthatsz a következő CHERRISK Utasbiztosításod kötésénél.

Elolvastam és megértettem a CHERRISK Adatkezelési Tájékoztató-ban foglaltakat (Érvényesség kezdete: 2023.10.02).
Szeretnék elsők közt értesülni a CHERRISK különleges ajánlatairól és legfrissebb híreiről. Ezért hozzájárulok ahhoz, hogy a CherryHUB Scale 55150 Kft. az általam megadott elérhetőségeimre (név, e-mail cím, telefonszám) marketing célú megkereséseket küldjön részemre.