Együtt korszerűsítettük a daganatos betegeket segítő Démétér Házat

A Démétér Alapítvány daganatos gyermekek gyógyulását segíti azzal, hogy biztosítja családjuk közelségét a kezelések nehéz időszakában. A ház fenntartása költséges, épp ezért folyamatosan dolgoznak jobbá tételén és korszerűsítésén. Ennek köszönhetően a Démétér Ház fenntarthatóbbá és zöldebbé is válik. Ehhez kerestek és találtak támogatókat a CHERRISK-en.

Mekkora támogatást szerzett a CHERRISK-en a Démétér Ház?

300.000 forintot

Mi volt a beküldött közösségi javaslat neve?

„A daganatos gyermekeket segítő Démétér Ház korszerűsítése”

Meglátogattuk a felújított Démétér Házat

 

Mikor használták fel a támogatást?

2019. októberéig

Mire költötték pontosan a CHERRISK-közösség támogatását?

A támogatásból a Démétér Ház világítását korszerűsítették. A LED-es izzók beszerzésével tíz év alatt 2,4 millió forintot spórolhatnak meg, sőt, 27 tonna széndioxiddal kevesebbet bocsájtanak majd ki. „A Démétér Házba való átkerülés nem egyszer motivációként szolgál a kis betegeknek. A gyermekek ugyanis a kórházban egy steril bokszban töltik az idejüket, a Démétér Ház ennél sokkal jobb életkörülményeket, több szabadságot és szórakozást kínál nekik. Ráadásul itt családjukkal is szép körülmények között lehetnek együtt” – tudtuk meg látogatásunk idején Sedlák Gabriellától, a program koordinátorától. Gabriella azt is elmondta, hogy a ház a családok számára ingyenes, és szinte folyamatosan tele van.

Milyen volt a CHERRISK-kel együtt dolgozni?

„Jó, és egyszerű volt a CHERRISK-kel együtt dolgozni” – mondta a közös munkáról Sedlák Gabriella. A koordinátor azt is megjegyezte, hogy a jövőben szívesen folytatnák a közös munkát platformunkkal, amire úgy gondoljuk, hogy a CHERRISK-közösség is bármikor nyitott lenne.

Hasonló bejegyzések a témában:

Iratkozz fel, és szerezz utasbiztosítás kupont!

Nemcsak a legfrissebb ajánlatainkat küldjük el neked hírlevelünkben, hanem egy 10%-os kedvezménykupont is, amit beválthatsz a következő CHERRISK Utasbiztosításod kötésénél.

Elolvastam és megértettem a CHERRISK Adatkezelési Tájékoztató-ban foglaltakat (Érvényesség kezdete: 2023.10.02).
Szeretnék elsők közt értesülni a CHERRISK különleges ajánlatairól és legfrissebb híreiről. Ezért hozzájárulok ahhoz, hogy a CherryHUB Scale 55150 Kft. az általam megadott elérhetőségeimre (név, e-mail cím, telefonszám) marketing célú megkereséseket küldjön részemre.