Zsúfolt úti célok helyett - Fedezd fel Európa 5 kevésbé ismert nagyvárosát!

Ha nyaraláskor zavar a tömeg és az égbe szökő árak, még ne beszéld le magad az utazásról. Keresd meg inkább azokat az úti célokat, melyek kevésbé felkapottak, de ugyanazt az élményt nyújtják, vagy még sokkal jobbat!

Ha városlátogatásról van szó, elsőként Párizs, Róma vagy Stockholm tűnik kézenfekvő választásnak. Nem véletlenül, tényleg mindegyik lenyűgöző. Ugyanakkor érdemes tudni, hogy a túlturizmus miatt az év minden időszakában túlzsúfoltak és jelentősen túlárazottak is.  

Éppen ezért az európai fővárosok mellett egyre népszerűbb alternatívát jelentenek az adott ország ezüstértem városai. Ezek a települések legalább olyan gazdag történelmi, kulturális és művészeti színterei az adott országnak, ráadásul izgalmas és autentikus konyhát is kínálnak. És ami a legjobb, hogy árban is kedvezőbbek a felkapott szomszédaiknál! Fedezd fel őket te is! 

Mit takar az ezüstérmes, avagy “második város” elnevezés? 

Az angol Second city, vagyis második város elnevezés hivatalosan egy ország második legnagyobb vagy második legnépesebb városa. A legnépesebb általában maga a főváros, de nem minden esetben, gondoljunk csak Skóciára, melynek legnagyobb városa Glasgow, és csak a második legnagyobb maga a főváros, Edinburgh, ez pedig jelentős turisztikai vonzerővel bír. 

Turisztikai értelemben a második város inkább az a város, amely a fővárosnál kevesebb látogatót vonz. Ha úti célokról van szó, ez a meghatározás még tovább bővül, és kiderül, hogy nem csak egyetlen második város létezik, hanem számos település, melyek mind az utazók kegyeiért versengenek. Így második, harmadik vagy akár negyedik legnépszerűbb várost is találunk. 

Mutatjuk, melyik városokat nem érdemes kihagyni! 

Bordeaux, Franciaország 🍷

Ez a délnyugat-franciaországi település a lakosság számát tekintve csak az 5. helyen áll, de adottságainak köszönhetően mindenképpen beletartozik a második városok körébe. 

Akik ide utaznak, általában konkrét céllal jönnek, hiszen nem véletlenül nevezik Bordeaux-t a bor világfővárosának is. Itt a bor a főszereplő, lényegében a 8. század óta. 


A borkóstolókban és a bordeaux-i borászatokban bővelkedő túrák mellett a Garonne folyó partján fekvő város számos más látnivalóval is vonzza a látogatókat. Érdemes megnézni Európa első nyitott terét, a Place de la Bourse-t, melyet két szimmetrikus pavilon határol, a tőzsdepalota és a vámház; a festői óvárost és a középkorban épült Port de La Lune-t, melyet 2007-ben az UNESCO a világörökség részévé nyilvánított. 

Bologna, Olaszország 🍝

Míg Róma, Firenze vagy Velence alig győzi ellátni a turistákat, addig Bologna kevesek listáján szerepel egy olasz városlátogatás alkalmával. Itt az idő, hogy ellátogass a gyönyörű egyetemi városba! 

A lasagna, a tortelloni és a híres bolognai ragu hazájában számtalan kávézó és étterem található, az egyszerű trattoriától a háromcsillagos Michelin-étteremig, mindenki megtalálja a fogára valót. De érdemes útba ejteni a helyi piacokat is, a Bologna történelmi központjában található Mercato delle Erbe vásárcsarnok különösen szép. 


Az elfogyasztott kalóriákat toronymászással dolgozhatod le, a Torre degli Asinelli toronyból nyíló kilátás megéri azt a 498 lépcsőfokot. 

Valencia, Spanyolország 🍊

Ha érdekel az építészet, a Spanyolország keleti részén található Valenciával nem tudsz majd betelni! Valencia építészete rendkívül változatos, a különböző korszakok, így a gótika, a barokk és a reneszánsz emlékei mellett Santiago Calatrava modern alkotásai is megtalálhatók.  

Művészetek Háza, Valencia


A kortárs építészet központja a város modern nevezetessége, a Ciutat de les Arts i les Ciències (Művészetek városa). A futurisztikus megjelenésű épületegyüttes a Turia kiszáradt folyómedrében található, és többek között Európa legnagyobb akváriumának, a L'Oceanogràficnak ad otthont. 

A kihagyhatatlan programok között szerepel a Jardines del Real királyi kertek és a Llotja de la Seda felfedezése: az egykori Selyembörze a város egyik legfontosabb látnivalója, amely 1996 óta az UNESCO Világörökség része.  

Göteborg, Svédország 🍺

Jogosan merül fel a kérdés, hogyan veheti fel a versenyt Göteborg Stockholmmal, Európa egyik legszebb városával. Pedig látni fogod, hogy Göteborg is tartogat bőven látnivalót, különösen művészet és a kultúra terén. 

Ha kultúrában utazol, legyen az első úticélod a Röhss Múzeum, ahol több mint 50 000 kiállítási tárgyat találsz az egyes korszakokból, ezt követően látogass el a A Göteborgi Művészeti Múzeumba, Svédország harmadik legnagyobb művészeti múzeumába. 


Ha pedig a skandináv design szerelmese vagy és szeretnél belőle haza is vinni, vedd célba a trendi Haga negyedet, ahol számos kis butikot és vintage üzletet találsz majd. 

Göteborg ezen túl kézműves söreiről és heavy metal múltjáról is ismert. Az Abyss, a város egyik leghíresebb bárjának kínálatában még az Iron Maiden metálzenekar saját sörét is megkóstolhatod. 

Rotterdam, Hollandia 🟨

Ahogy a legtöbb második városról elmondható, itt is igaz, hogy a főváros, Amszterdam talán szebb, viszont Rotterdam menőbb. Miért? Ha meglátod az avantgárd építészet elemeit, például a patkó alakú vásárcsarnokot, a 38 kockából álló absztrakt Piet Blom Kockaházat vagy a központi pályaudvart a földből kiálló tetővel, azonnal megérted! 

Hollandia második legnagyobb városát a magasból is megcsodálhatod, ha jegyet váltasz az Euromast kilátótoronyba, Rotterdam legmagasabb épületébe, és ha ez még nem lenne elég adrenalinlöket, lehetőség van az ereszkedésre is!  


Rotterdamban számos stree food lelőhelyet találsz, de közülök is kiemelkedik a Fenix Food Factory gasztroközpont, ahol megkóstolhatod például a híres holland Stroop gofrit vagy a Kaapse sörfőzde helyi kézműves sörét is. 

Ha ezeket az úti célokat választod, a tömeg miatt nem kell aggódnod. A váratlan helyzetekben pedig a CHERRISK Utasbiztosításra számíthatsz, legyen szó járatkésésről, betegségről vagy balesetről. 

Kösd meg online, mindössze néhány perc alatt! Ráadásul, ha kötéskor beírod a „BLOGHU23” kuponkódot, 10% kedvezményt* is kapsz biztosításod díjából.      

 

* A kupon 2023.12.15-ig érvényes. CHERRISK biztosítás kötése esetén váltható be. Egy Felhasználó csak egyszer használhatja fel a kupont. A kedvezmény első vásárláskor és rendszeres díj befizetésekor egyaránt beváltható. A kedvezmény egyszeri díjból vagy egy havi díj értékéből kerül levonásra. A kedvezmény más kedvezménnyel nem vonható össze. A kupon értéke készpénzre nem váltható. CHERRISK biztosítás teljes körű tájékoztatásért látogass el a www.cherrisk.com honlapra. 

Hasonló bejegyzések a témában:

Iratkozz fel, és szerezz utasbiztosítás kupont!

Nemcsak a legfrissebb ajánlatainkat küldjük el neked hírlevelünkben, hanem egy 10%-os kedvezménykupont is, amit beválthatsz a következő CHERRISK Utasbiztosításod kötésénél.

Elolvastam és megértettem a CHERRISK Adatkezelési Tájékoztató-ban foglaltakat (Érvényesség kezdete: 2023.10.02).
Szeretnék elsők közt értesülni a CHERRISK különleges ajánlatairól és legfrissebb híreiről. Ezért hozzájárulok ahhoz, hogy a CherryHUB Scale 55150 Kft. az általam megadott elérhetőségeimre (név, e-mail cím, telefonszám) marketing célú megkereséseket küldjön részemre.