Kié a felelősség? Így látjuk a társadalmi ügyeket 💬💌

A CHERRISK friss kutatása a társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos véleményeket vizsgálta, és érdekes eredményeket hozott fontosnak tartott ügyekről, a felelősség kérdéséről és generációs különbségekről.

A CHERRISK-nél a kezdetektől működésünk alappilléreként kezeljük a jótékonyságot, jelenleg a Budapest Bike Maffiával dolgozunk azon, hogy a hajléktalanság problémakörét és megoldási lehetőségeit minél többekhez közelebb hozzuk. 2024. nyarán egy online kérdőíves vizsgálattal is utánajártunk, hogy gondolkodik a közösségünk a társadalmi felelősségvállalásról, ennek főbb eredményeit olvashatod ebben a cikkben.

Amit fontosnak tartunk, azt nem biztos, hogy felelősségünknek is érezzük

A legfontosabbnak tartott ügyek nem minden esetben azok, amelyeket a kitöltők saját felelősségüknek éreztek. Szerintük a gyermekvédelem, egészségügy és oktatás a három legfontosabb társadalmi téma, amivel foglalkoznunk kell, viszont saját felelősségüknek a fenntarthatóságot, gyermekvédelmet és állatvédelmet tartották. Ennek oka talán a rendelkezésre álló eszközök meglétében, illetve az egyes társadalmi ügyekről elérhető információk mennyiségében keresendő.

A felmérés alapján úgy tűnik, hogy sokan eszköztelennek érzik magukat. A kitöltők csupán 10%-a vélte úgy, hogy cselekedeteikkel valóban hatni tudnak a társadalmi ügyekre. A fennmaradó 90% semleges vagy pesszimista álláspontot képviselt.

A CHERRISK idei nonprofit partnere, a Budapest Bike Maffia szerint sajnos még mai napig divatos az a tézis, hogy segíteni csendben kell, hisz az segít, aki csendben teszi. „És ez nem jó. Hisszük, hogy a pozitív változásra vagy ennek akaratára fel kell hívni a figyelmet.”

Ha a mélyrétegben élőket feljebb emeljük, azzal mi magunkat is feljebb helyezzük egy egészséges társadalmi összkép érdekében. Évek óta dolgozunk ezen érzékenyítés formájában, hisz ez is a munkánk része.

– fogalmazta meg Havasi Zoltán, az egyesület alapítója és vezetője.

Egy fecske nem csinál nyarat

A kutatás azt is felmérte, vajon miért gondolják úgy sokan, hogy kevés a ráhatásuk a társadalmi problémák megoldására. A három legfontosabb érv szerint az egyén hozzájárulása kevés, az államnak és a vállalatoknak is nagyobb szerepet kellene vállalni. A társadalmi felelősségvállalást egy többszereplős folyamatként tartják a leghatékonyabbnak, ami rímel a mai trendekre. 

Generációs különbségekre is rávilágít a kutatás, úgy tűnik az Y és Z generáció pozitívabban látja saját szerepét a problémák megoldásában. Míg a Baby boomereknek és X generációsoknak csupán 6%-a érzi úgy, hogy van ráhatása a társadalmi ügyekre, addig az Y és Z generáció képviselőinél ez az arány már 16%, és elsősorban a fenntarthatósággal kapcsolatos ügyekben érvényesül.

A Budapest Bike Maffia is tapasztalja ezt a trendet, épp ezért gondolkodnak olyan modellben, ami felváltja az ad hoc segítségnyújtást kiszámíthatóbb és állandó támogatási formákra, majd együttműködést kínál a nagyobb cégeknek, vállalatoknak is. „A víziónk ezért több „egyszerű segítségnyújtásnál”, a társadalom velejét célozzuk, amivel a fiatalabb generációk is tudnak azonosulni.” – mondta el Havasi Zoltán.

Civil szervezetek: híd az egyének és az ügyek között

A különböző társadalmi ügyeket támogató civil szervezetek amellett, hogy saját tevékenységükkel is igyekeznek segíteni, abban is érdekeltek, hogy az egyéneket, vállalatokat is erre buzdítsák, edukálják. Bizonyos, fontosnak tartott témákban az átlagember nem feltétlenül látja saját felelősségét, ilyen például a nehéz helyzetben élő csoportok (hajléktalanok, mélyszegénységben élők) támogatása. A kitöltők 74%-a szerint ez egy lényeges ügy, viszont csupán 18% tartja saját felelősségének, hogy segítsen ezeken a csoportokon. A Budapest Bike Maffia szerint ezért különösen fontos, hogy vonzóvá és fontossá tegyék ezt a témát.

Rengeteg emberben megvan a motiváció, de nem tudják, hogyan fogjanak hozzá. Sokakkal találkoztunk az évek folyamán, akiket lényegében csak irányba kellett állítani.

– mondta el Havasi Zoltán. A Budapest Bike Maffia ezért a kezdetektől érzékenyítő munkát is végez, különösen a fiatalok körében. A CHERRISK kutatása alapján is látható, hogy bár az Y és Z generációsok inkább érzik saját ráhatásukat a társadalmi ügyekre, ez nem feltétlenül igaz a marginalizált csoportok esetében, akik támogatását az idősebb generációk tagjai fontosabbnak tartják. „Mi úgy látjuk, az érzékenyítést nem feltétlenül az iskolákban kell megtenni és nem úgy, hogy az kötelező. Évek óta dolgozunk azon, hogy az a közeg, amiben a fiatalok jól érzik magukat, kikapcsolódnak, ott legyen helye a saját nyelvükre fordított érzékenyítésnek, legyen az egy hétvégi party, vagy bármely social media felület” – mondta el Havasi Zoltán.

A vállalatok lehetnek többek, mint adományozók

A válaszadók szerint nem csak az államnak, de a vállalatoknak is szerepet kell vállalni a társadalmi ügyek támogatásában. A többség szerint a fenntartható működés mellett a helyi közösségek és gazdaságok támogatása, valamint az adományozás a legfontosabb tevékenység.

A vállalatok számára egyre nagyobb jelentőséggel bír a társadalmi felelősségvállalás és ennek kapcsán a kreatív CSR megoldások is. Ezt a Bike Maffia is így látja, szerintük rengeteget változott a cégek szerepvállalása az elmúlt 13 évben, amióta működnek. A CSR és ESG keretrendszerek révén a társadalmi szerepvállalás szerves része lett sok cég működésének, ami automatikus ismeretet, bevonódást adhat a vállalatok dolgozóinak is.

A felmérés eredménye szerint vannak olyan jó ügyek, amelyeket az emberek fontosnak tartanak, de amelyekhez az információ- és eszközhiány miatt nehezen tudnak kapcsolódni. Erre a problémára nyújt megoldást a CHERRISK jótékonysági programja, amely abban támogatja az embereket, hogy apró erőfeszítésekkel tudjanak jó ügyeket segíteni. Fontosnak tartjuk, hogy az anyagi támogatáson kívül saját platformjainkon is szócsöve legyünk az aktuális társadalmi ügyeknek, így gyakran megjelenítjük a Budapest Bike Maffia tevékenységét is a közösségimédia-felületeinken. Következő, néhány héten belül induló kampányunkkal a hajléktalanok segítésére hívjuk majd fel közösen a figyelmet – kövesd figyelemmel Instagram oldalunkat, hogy te is csatlakozhass az összefogáshoz!

 

A CHERRISK by UNIQA biztosítási platform 2024. július 30. és augusztus 11. között végzett online kutatást ügyfelei és követői körében a társadalmi felelősségvállalásról. A kutatásban való részvétel anonim és önkéntes volt, a kérdőívet összesen 404 fő töltötte ki.

Hasonló bejegyzések a témában:

Iratkozz fel, és szerezz utasbiztosítás kupont!

Nemcsak a legfrissebb ajánlatainkat küldjük el neked hírlevelünkben, hanem egy 10%-os kedvezménykupont is, amit beválthatsz a következő CHERRISK Utasbiztosításod kötésénél.

Elolvastam és megértettem a CHERRISK Adatkezelési Tájékoztató-ban foglaltakat (Érvényesség kezdete: 2023.10.02).
Szeretnék elsők közt értesülni a CHERRISK különleges ajánlatairól és legfrissebb híreiről. Ezért hozzájárulok ahhoz, hogy a CherryHUB Scale 55150 Kft. az általam megadott elérhetőségeimre (név, e-mail cím, telefonszám) marketing célú megkereséseket küldjön részemre.