Koraszülöttekkel foglalkozó fejlesztőközpontot támogatott a CHERRISK-közösség 👶🍼

A Gézengúz Alapítvány éves szinten több, mint háromezer gyermek ellátását segíti. Országosan öt saját intézettel, valamint a kecskeméti kórház együttműködésével a kórház intenzív osztálya melletti Gézengúz szobával. A szervezet koragyermekkori intervenciós hálózatában a gyógyítás, tehetséggondozás és a fejlesztés állnak a középpontban, így minden kisgyermek személyre szabott, komplex segítséget kaphat.

Mekkora támogatást szerzett a CHERRISK GO-n a Gézengúz Alapítvny?

500 000 forint 

Mi volt a beküldött közösségi javaslat neve?

“Támogasd a koraszülöttekkel foglalkozó központot!”

Mikor használták fel a támogatást?

2020. május, június, július

Mire költötték pontosan a CHERRISK-közösség támogatását?  

A tavaly tavasszal kialakult járványügyi helyzet az alapítvány működésében is komoly kihívást jelentett. A szigorú előírások betartásához szükséges digitális hőmérők, védőfelszerelések, maszkok, kesztyűk és kéz, valamint felületfertőtlenítők komoly kiadást jelentett volna a szervezetnek, így a lehető legjobb időben érkezett a támogatás. Az eszközök beszerzését követően május közepén elsők között tudtak megnyitni a Gézengúz Alapítvány kapui. 

Milyen volt a CHERRISK-el együtt dolgozni?

“Jó volt a CHERRISK-el együtt dolgozni. Kedves, segítőkész, profi csapattal zökkenőmentes volt az együttműködés. A lehető legjobbkor érkezett a segítségük!”

 

Hasonló bejegyzések a témában:

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Elolvastam és megértettem a CHERRISK Adatkezelési Tájékoztató-ban foglaltakat (Érvényesség kezdete: 2023.10.02).
Szeretnék elsők közt értesülni a CHERRISK különleges ajánlatairól és legfrissebb híreiről. Ezért hozzájárulok ahhoz, hogy a CherryHUB Scale 55150 Kft. az általam megadott elérhetőségeimre (név, e-mail cím, telefonszám) marketing célú megkereséseket küldjön részemre.