Semmi sem állíthatta meg Lubics Szilvit Skóciában 🏃‍♀️⛰️💪

350km-es versenyt teljesített kevesebb mint 4 nap alatt Lubics Szilvi, aki futásával a CHERRISK nyári jótékonysági gyűjtését is célba juttatta.

Elképesztő, emberfeletti teljesítmények sorozatát produkálja Lubics Szilvi: decemberben az Antarktiszon végzett a dobogó csúcsán, most egy egészen más terepen, Skóciát szelte át 85 óra alatt, amivel a női mezőny 7. helyezését érte el. Alig egy hónappal a verseny előtt műtötték meg melanómával, így még inkább csodálatra méltó, hogy a 350 km hosszú távot ilyen szép eredménnyel tudta teljesíteni az ultrafutó. 

Szilvi skóciai futásával az InDaHouse gyűjtést is támogatta a CHERRISK GO-n keresztül, így végül vele együtt a kitűzött félmillió forintos támogatás is célba ért augusztus 15-én. A szervezet a pénzt Egészségprogramjának stabil működtetésére fogja fordítani. A programmal biztosítani tudják a megfelelő szűrővizsgálatokat és a szükséges egészségügyi kezelésekhez való hozzáférést a több mint 230 InDaHouse-os gyereknek.

Szilvivel a verseny utáni érzéseiről, a felkészülésről és a legemlékezetesebb pillanatokról beszélgettünk. Olvasd el a teljes exkluzív interjút!

Alig ért véget a verseny, milyen érzések vannak most benned, hogy értékeled ezt a néhány napot?

Nehéz fél nap után értékelni a dolgokat. Fantasztikus élmény volt végigmenni ezen az úton. Tényleg csodálatos helyeken járhattam, és bár sok-sok kihívást tartogatott a verseny, voltak kemény helyzetek, de összességében borzasztó hálás vagyok, hogy mindezt átélhettem.

7. helyezést értél el, volt-e kitűzött célod előzetesen?

A helyezésre semmiképpen nem volt terv. Az idén erős mezőny gyűlt össze. A tavalyi első helyezettnél pl. 5 és fél órával gyorsabb voltam, ami idén a hetedik helyre volt elég. Szerettem volna szépen végigérni ezen a 350 kilométeren, jó érzésekkel. Ez sikerült is.

Szilvi a célban (Fotó: Lubics György)

Az előzetes elképzeléseidhez képest milyen élmény volt a verseny?

Maga a táj és az útvonal sokkal szebb volt, mint vártam, a frissítőpontokon is jobb volt az ellátás, főleg a verseny második felében. Rengeteget futottam egyedül, amire számítottam is, és a navigáció is nehéz volt, főleg éjszaka. Az éjszakák nagyon megviselték a mezőnyt. Az első éjjel a futók harmada feladta a versenyt, a szakadó esőben, szélben, majd ködben haladni elég kegyetlen volt. Szerencsére a harmadik napra már elkerült minket az eső.

Futottál már a Namib-sivatagban és az Antarktiszon is, miért ezt a skóciai versenyt választottad következő teljesítendő célállomásként?

Idén is szerettem volna indulni egy 200 mérföld fölötti távon, ismerősök ajánlották ezt a versenyt.

Mik voltak a terep legnagyobb kihívásai?

Az eső miatt a terep nagy része saras, lápos, amiben nagyon nehéz haladni, főleg napokon keresztül. Én vízálló zokniban futottam, de a folyamatos dörzsölődés nagyon megviselte a lábfejemet, a bokának sem könnyű ez a folyamatos vizes talajon mozgás.

Mik voltak a verseny legemlékezetesebb pillanatai, a nehézségeken hogyan tudtál átlendülni?

Első éjjel teljes sötétségben futottunk egy francia sráccal, segítve egymást. Hajnalodott, amikor a semmiből megláttunk egy gyönyörű hullócsillagot. Hihetetlen volt akkor ott az egész, úgy éreztem ajándékba kaptuk a teljes éjszakán át tartó küzdésünkért. A harmadik éjjel pedig amikor a farmok közt kerítéseken átmászva tök egyedül haladtam órákon át, és arra gondoltam: egyáltalán ezt hogy merem csinálni, mit keresek itt? A nehézségeket nem gondoltam túl, egy percre sem hittem, hogy bármi megállíthatna, csak haladtam. Az, hogy Gyuri ott volt, és általában el is tudtam érni telefonon, hatalmas segítség volt, nagyon örültem, ha megláttam.

Szilvi a verseny előtt, az útvonal befutásakor (Fotó: Lubics György)

A verseny előtt mindössze pár héttel estél át egy műtéten, hogyan befolyásolta ez a versenyre való felkészülést, a lelkesedésedet?

A műtét miatt 12 teljes napom kimaradt az edzésekből, erre számítottam is. Elfogadtam, hogy ebből kell most kihozni a legtöbbet, és bíztam magamban. Azért az nem könnyű fejben, hogy a verseny előtt három héttel nem tudsz futni 5 kilométert sem, de hinned kell benne, hogy menni fog a 350…

Ezzel a futásoddal az InDaHouse szervezetet támogattad a CHERRISK GO alkalmazáson keresztül. Miért fontos számodra az ügyük?

Én szerencsés vagyok, mert az életemben mindig volt lehetőségem megvalósítani az álmaimat, szeretném, ha ez másoknak is megadatna, azoknak a gyerekeknek is, akiket az InDaHouse segít. 

Mit tervezel most, ünneplés lesz, pihenni fogsz, vagy már készülsz is a következő versenyre?

Most pihenünk, töltődünk egy hetet a gyerekeimmel. Már alig várom, hogy újra megölelhessem őket otthon!

Köszönjük a beszélgetést Szilvinek, és ezúton is szívből gratulálunk az eredményhez! 💙


 

Te is segítenél a következő jótékonysági akciónkban? Töltsd le a GO-t! 🍒

A CHERRISK GO egy ingyenesen letölthető alkalmazás, amellyel bárki támogathat jó ügyeket anyagi ráfordítás nélkül. Az appban minden ötödik, mozgással töltött perc után egy virtuális cserkó jár, legyen az séta, futás, biciklizés vagy akár mobilmentes autóvezetés. Az összegyűjtött cserkókat többek közt jótékonysági goodie-kra is beválthatod, amikkel hazai nonprofit szervezeteket támogathatsz. A CHERRISK pedig a felajánlott cserkóidat anyagi támogatásra váltja!

Hasonló bejegyzések a témában:

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Elolvastam és megértettem a CHERRISK Adatkezelési Tájékoztató-ban foglaltakat (Érvényesség kezdete: 2023.10.02).
Szeretnék elsők közt értesülni a CHERRISK különleges ajánlatairól és legfrissebb híreiről. Ezért hozzájárulok ahhoz, hogy a CherryHUB Scale 55150 Kft. az általam megadott elérhetőségeimre (név, e-mail cím, telefonszám) marketing célú megkereséseket küldjön részemre.