Télből a nyárba utazás - Úti célok minden pénztárcához 🌴✈️

Molnár Pétert, a RoadMovie Podcast alapítóját arról kérdeztük, hova és mikor utazzunk, ha télen is nyaralásra vágyunk, és mire készüljünk!

CHERRISK: Egyre népszerűbbek és már nem is annyira megfizethetetlenek a télből-nyárba úti célok. Mennyiben változott a desztinációk köre az elmúlt években?

Molnár Péter: A lehetőségek valóban kitágultak az utóbbi időben, köszönhetően a légitársaságok új járat nyitásainak, köztük az arab államok, vagy Törökország elképesztő mértékű fejlesztéseinek, amelyekkel ezen országok célja, hogy a kelet felé irányú utasforgalomnak jelentős részét saját flottájukkal, fővárosi reptereiken keresztül bonyolítsák le. Ez óriási versenyt hozott, ami az árakra is jó hatással volt, és bár az ázsiai repjegyek árai emelkedtek az idei szezonra, előre tervezéssel még mindig ki lehet fogni igen jó ajánlatokat. 

Emellett újraindultak a charterek, amelyek teljesen leálltak a lezárásokat követően, így például Ománba is el lehet már jutni két iroda közvetlen járatával is. De ne feledkezzünk meg az egyre népszerűbb dél- és közép-amerikai útiélokról, és arról sem, hogy ha nem is trópusi melegbe, de kellemes tavaszi időjárásba egészen olcsón bele lehet csöppenni diszkont légitársaságokkal, például a spanyol szigetekre vagy Dél-Olaszországba is. 

Cartagena, Kolumbia (Fotó: Molnár Péter)


CHERRISK: A felsorolt térségek között igen nagy eltérések lehetnek árak szempontjából, mekkora büdzsével érdemes kalkulálni egy téli nyaralásra?

Molnár Péter: A spektrum valóban nagyon tág, de szerencsére ma már mindenki talál a pénztárcájának megfelelő utat. 

Ománba közvetlen járattal is elutazhatunk, ide például az IBUSZ is kínál utakat. Ráadásul még az időjárással sem kell kompromisszumot kötni, mert a 30 fok körüli hőmérséklet egész télen garantált. Egy 10 napos tartózkodás repjeggyel együtt kihozható 400 ezer Ft körül fejenként.

Egy más szintet képviselnek a tengerentúli utak: Délkelet-Ázsia, Dél-Amerika, vagy az afrikai szigetek esetén már inkább 700-800 ezer Ft-os, vagy efeletti költséggel kell számolni egy 10 napos nyaralásra.

CHERRISK: 10 napot említettél, de lehete spórolni, ha csak egy hétre megyünk, vagy érdemes hosszabb időt tervezni ezekre az utakra?

Molnár Péter: Mivel az említett térségek közös jellemzője, hogy az útiköltség jelentős részét a repülőjegy ára teszi ki, ellenben az ottani élet jellemzően azonos, de még inkább alacsonyabb árszínvonalú az itthoninál, érdemesebb hosszabb időre menni. Úgy is mondhatom, hogy minél hosszabb a kint tartózkodásunk, a fajlagos költségünk annál alacsonyabb. Ha már rászántuk magunkat a sok százezer forintos repülőjegy megvásárlására, akkor próbáljunk ne csak egy hetet eltölteni ott, hiszen sokszor azt is tapasztalhatjuk, hogy a napi költségünk jóval kisebb, mintha itthon lennénk. 

Velem is előfordult már, hogy egy 6 hetes utat követően arra jutottam, hogy semmivel sem került többe az elmúlt másfél hónapom, mintha Budapesten lettem volna. Nem véletlen, hogy egyre többen „költöznek ki” például Thaiföldre a téli időszakra. Aki munkája mellett megteheti, annak racionális és kellemes választás lehet a telet egy ázsiai szigeten átvészelni. Emellett megemlíteném az időeltolódás miatti fáradtságot, aminek leküzdése 1-2 napig eltart, ezért sem érdemes 10 napnál rövidebb időre utazni.

CHERRISK: Hogyan álljunk neki egy ilyen út megtervezésének, mik a legfontosabb lépések?

Molnár Péter: Mindenekelőtt azt kell eldönteni, hogy milye jellegű nyaralásra vágyunk, és mennyi időt tudunk szánni rá. 

Ha szimplán csak a tengerparton hevernénk, akkor teljesen felesleges mondjuk Balira, vagy Mexikóba menni, hiszen ezen országokba elég drága eljutni, ellenben annyi látnivalót kínálnak, hogy bűntudatunk lesz a tengerparton tölteni az időt. A passzív napozáshoz nyugodtan kereshetünk közelebbi, könnyebben elérhető helyeket kevesebb látnivalóval, mint például Zanzibár, a már említett Omán, de a Maldív-szigetek sem olyan eget rengetően drága már, mint volt 10 évvel ezelőtt

A következő fontos döntés az időszak, illetve az, hogy egyénileg, vagy utazási irodával kívánunk-e menni. A karácsonyi-újévi napok mindig felárasak, így érdemes ez utánra időzíteni az indulást. Az egyéni szervezés előnye a korlátlan rugalmasság és alacsonyabb ár, ehhez azonban némi talpraesettség kell, és számoljunk bele, hogy minden helyzetet nekünk kell majd megoldani. Ezzel szemben egy iroda kész programot kínál valamivel drágábban, de tényleg semmi dolgunk sincs azon kívül, hogy hívunk egy taxit a reptérre. Akármelyik mellett is döntünk, az indulás előtti egyik legfontosabb dolgunk az utasbiztosítás legyen, mert még a legpasszívabb nyaraláson is kerülhetünk váratlan helyzetbe, amikor szükség lehet a biztosítás által nyújtott védelemre.


CHERRISK: Említetted, hogy az ünnepi időszakok elég drágák. Szerinted mikor érdemes egy ilyen útra indulni? 

Molnár Péter: Annyiban mindenképpen korrigálnám a kijelentést, hogy bár valóban magasabbak az árak karácsony környékén, de ha nagyon időben foglalunk, még ilyenkor is lehet jó ajánlatokat találni. Többször indultam hosszabb útra karácsony másnapján, ezen repülőjegyeket azonban már szeptemberben megvettem, így semmivel sem kerültek többe, mint egy februári dátumra. A Google Flights-on egyébként meg lehet nézni az egyes járatok korábbi éveinek árgörbéit, így láthatjuk, hogy az általunk vágyott úti célra mikor találhatjuk meg a legjobb ajánlatokat. 

Összességében azonban január közepétől, február végéig általában kedvezőbb ajánlatokat foghatunk ki, ugyanakkor ezeket a jegyeket is érdemes 2-3 hónappal az indulás előtt lefoglalni, mert a dátumhoz közeledve jellemzően csak magasabb lesz az áruk. Példaként említeném az én ecuadori repjegyemet, ami január 5-i indulással, szeptemberi vásárlás mellett 270 ezer Ft volt. Amai napon ugyanez a járat 577 ezer forintba kerül. 

Szoba kilátással Zanzibáron (Fotó: Molnár Péter)

 

CHERRISK: Miért olyan magasak az árak az ünnepek alatt és mit javasolnál azoknak, akik mégis ekkor szeretnének utazni?

Molnár Péter: Az árakat ilyenkor elsősorban a nagy számú tranzit forgalom hajtja. Rengetegen dolgoznak otthonuktól távol, akik az ünnepekre hazatérnek, így rendkívül túlterheltek a járatok ezekben a napokban. Emellett jellemző az is, hogy sokan kifejezetten szeretnek eltűnni az itthoni karácsonyi őrületből, és a sütés-főzés, illetve rokonlátogatás helyett inkább egy koktéllal a kezükben szemlélnék a tengerparton felállított karácsonyfát. 

Aki teheti, annak mindenképpen érdemes egyszer átélni egy trópusi karácsonyt vagy újévi bulit, mondjuk egy mexikói kisvárosban. Életre szóló élmény, amiben nekem is volt már részem, a mexikói Oaxaca-ban például tojásokat törtek szét minden arra járó fején éjfél után. Egészen szürreális fordulata volt ez az estének, de azóta tudom, hogy ott így ünneplik az újév eljövetelét. Ha valaki erre szánja magát, mindenképpen nagyon korán foglaljon nem csak a repjegyek, de a szállások miatt is érdemes előre bebiztosítani a helyünket. 

CHERRISK: Ajánlanál pár kedvenc úti célt, vagy titkos tippet annak, aki még csak most kezdi el tervezgetni az utazását?

Molnár Péter: Szívesen, és az egyszerűség kedvéért, két csokorba gyűjteném ezeket, aszerint, hogy ki milyen utazásra vágyik.

Ha csak egy kis melegre vágysz, gyorsan és reális áron:

  • Omán: szintén volt szó róla, jelenleg talán a legjobb ajánlat elérhető közelségben kedvező áron, garantált nyári hangulattal.
  • Zanzibár: a covid alatt nagyon népszerű volt, de azóta is az egyik sláger. Trópusi hangulat, fehér homok, izgalmas látnivalók és egy átszállással elérhető.
  • Maldív-szigetek: mióta a helyieknek is engedélyezte a kormány a szálláskiadást, számtalan szigeten nyíltak meg magánszállások, amelyek a resortokhoz képest töredékáron kínálnak szobákat, autentikus környezetben. Hihetetlen, de februárban, akár 180 ezer forintért is van jegy, ami egy magánszállással kiegészítve parádés ár-érték arányt nyújt a világ legszebb szigetein.
  • Dubai: sokan óckodnak tőle, pedig könnyen elérhető, gyerekbarát és biztosan nem kell félni az esőtől. Tény, hogy kissé mesterséges, kevésbé autentikus, de ha csak tengerre és napsütésre vágysz, egy próbát mindenképpen megér!
  • Tenerife: inkább tavasz, mint nyár, de a 20-22 fok sem tud rosszul esni januárban, ráadásul úgy, hogy a Ryanair közvetlen járatával 5 óra alatt 70 ezer Ft körül ott is lehetünk az Afrika partjainál fekvő spanyol szigeten.

     
Palawan, Fülöp-szigetek (Fotó: Molnár Péter)


Felfedező jellegű utazáshoz, elkerülve a tömegeket:

  • Nicaragua: ár-érték arányban, vendégszeretetben és a látnivalók változatosságában jelenleg az egyik legjobb ajánlat a közép-amerikai ország.
  • Kolumbia: Évek óta kifejezetten biztonságosnak számít, szuperolcsó és elképesztően változatos látnivalókat kínál az amazonasi esőerdőktől, karibi szigetvilágon át az épített örökségekig. A RoadMovie Podcast adását a témában itt hallgathatod meg!
  • Fülöp-szigetek: kínai átszállással 200 ezer Ft körül is eljuthatunk az egyik legváltozatosabb délkelet-ázsiai országba. A rengeteg sziget között szép számmal találunk olyanokat, amelyek tömegmentes, paradicsomi élményeket nyújtanak a trópusi partoktól a vulkánokig.
  • Indonézia: Bali lassan megtelik, de Szumátra, Flores vagy Borneó, ha nem is felfedezetlen, de roppant autentikus és hihetetlenül változatos szigetei az országnak, ahol világtól elzárt kultúrákkal is találkozhatunk, életre szóló élményeket szerezve
  • Azori-szigetek: egy időben felkapott volt, mostanra mintha kikerült volna a köztudatból az örök tavasz földjeként is emlegetett portugál szigetcsoport. A hőmérséklet egész évben 16-25 fok között van, és bár télen inkább az alsó tartományban mozog, a hihetetlenül zöld és változatos természetű atlanti óceáni szigetek felfedezéséhez ez is ideális. Ráadásul euróval fizethetünk, úgy használhatjuk a telefonunkat, mintha itthon lennénk, és a repülőjegy is 100 ezer Ft alatt megúszható.
  • +1 tipp: Kína: nem tipikus télből-nyárba úti cél, de tavasztól már minden régiója bátran látogatható a világ egyik legnagyobb országának, ahová hetente több közvetlen járat is indul Budapestről. A monumentális nagyvárosok mellett elképesztő természeti kincseket kínál, és ha másért nem, csak a gasztronómia miatt is érdemes ide utazni.

 

Hasonló bejegyzések a témában:

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Elolvastam és megértettem a CHERRISK Adatkezelési Tájékoztató-ban foglaltakat (Érvényesség kezdete: 2023.10.02).
Szeretnék elsők közt értesülni a CHERRISK különleges ajánlatairól és legfrissebb híreiről. Ezért hozzájárulok ahhoz, hogy a CherryHUB Scale 55150 Kft. az általam megadott elérhetőségeimre (név, e-mail cím, telefonszám) marketing célú megkereséseket küldjön részemre.