1500 évnyi mozgás: 💯 ezer felhasználó a 🍒 GO-ban!

Hatalmas mérföldkőhöz érkeztünk: a CHERRISK GO megszerezte 💯 ezredik regisztrált felhasználóját! Ugyan még Magyarország vezet felhasználók számát tekintve, de Németország is óriási sebességgel fejlődik. Felhasználóink ráadásul sosem állnak meg: valamivel több, mint egy év alatt 1500 évnyi időt töltöttek mozgásban! A mozgással szerzett cserkók egy jelentős részét pedig legnagyobb örömünkre jótékonyságra fordították!

Magyarország szárnyal, Németország berobbant

Alkalmazásunk 2019 júniusában indult Magyarországon (akkor még CherryGO néven), és azóta napról-napra népszerűbbé válik. A most már CHERRISK GO-ként elérhető app mára összesen 💯 ezer felhasználót szerzett. Ebből 90 ezret Magyarországon, 10 ezret pedig Németországban, ahol idén május óta vagyunk elérhetőek. Nagyon boldogok vagyunk, hogy néhány hónap alatt ilyen hatalmas fejlődést értünk el az Európai Unió egyik legnagyobb piacán. Ez fontos visszajelzés, hiszen ebből látjuk igazán, hogy alkalmazásunkkal a világ több helyén is sikerrel motiválhatjuk az embereket egy biztonságosabb, egészségesebb életre.

 

1500 évet mozogtatok a CHERRISK GO-val

Még jobb látni, hogy ez a 💯 ezer felhasználó mennyit mozog. Usereink egy év alatt összesen 785 millió percet, azaz elképesztő, közel 1500 évnyi időt töltöttek mozgásban. Ez azt is jelenti, hogy összesen 157 millió cserkót szereztek sétával, futással, bringázással vagy mobilmentes vezetéssel. Emellett nagyjából ugyanennyi cserkót osztottunk ki barátok meghívásáért, és egyéb tevékenységekért. Ilyen volt #maradjotthonemmával akciónk is, amiben ajándék cserkókkal biztattuk felhasználóinkat arra, hogy maradjanak otthon a koronavírus első hullámának ideje alatt.

 

 

A goodie-kat szeretitek…

Az összegyűjtött cserkók nagy része szerencsére nem „romlott meg”, hiszen 51 ezer kedvezmény kupon és tárgy goodie-t szereztetek. Magyarországon megszereztétek a nagyértékű Apple Watch-okat, és Németországban is gazdára találtak az órák és az iPods Prók. Az egyik legnépszerűbb goodie egyébként a CHERRISK-es kukamatrica csomag volt, aminek külön örülünk, hiszen ezzel egy fontos célt, a szelektív hulladékgyűjtést segíthettük egy kis aprósággal. Persze a partnereink sem panaszkodhattak: a legtöbb cserkót SUN PALACE fitness központ belépőre és Háda webshop kuponra költöttétek. A nyereményjátékokat még a sima goodie-knál is jobban szerettétek: az iPhone, a Bluetooth hangfal és az American Tourister bőröndszett fogyott a legjobban, ezek megszerzéséhez összesen 12 millió cserkót váltottatok be.

 

…a jótékonyságért rajongtok!

Még a fentieknél is jobban örülünk annak, hogy a legtöbb cserkót jótékonysági goodie-ra „költöttétek”: ebből összesen 40 ezer darabot szereztetek meg. A CHERRISK-közösség ezzel összesen már 21 szervezetet támogatott 12 millió forinttal, amiből 7 szervezetnek 6,7 millió forint már a 🍒 GO alkalmazásban gyűlt össze. A pénzből pedig olyan komoly célok is megvalósultak, mint a Bátor Tábor támogatása, az idősek segítése koronavírus idején. Nemrég ráadásul a Gyermekmentő Alapítvány minden eddigi gyorsasági rekordot megdöntve alig másfél hét alatt összegyűjtötte a támogatást. Jótékonysági célok ráadásul már nem csak Magyarországon, hanem Németországban is elérhetők, ahol reményeink szerint ugyanígy az adakozó kedvűek szívébe lopja majd magát az app.

 

Megyünk tovább a megkezdett úton!

A 🍒 GO fejlődése épp ezért nem állhat le! Mind a magyar, mind a német alkalmazásba szuper új goodie-k várhatók. Részleteket ugyan még nem árulhatunk el, de rövidesen mindkét piacon elérhetők lesznek valamilyen formában nagyértékű goodie-k is. Az alkalmazást is fejlesztjük tovább. Visszajelzéseitek alapján eközben folyamatosan javítjuk a rendszert, és új funkciókat is fejlesztünk, hogy még hasznosabb legyen az app. Hiszen az elmúlt kicsit több, mint egy évben sok minden változott, de a CHERRISK GO fő célkitűzése változatlan: segíteni szeretnénk az app felhasználóit egy biztonságosabb, és egészségesebb élet eléréseben.

Hasonló bejegyzések a témában:

Iratkozz fel, és szerezz utasbiztosítás kupont!

Nemcsak a legfrissebb ajánlatainkat küldjük el neked hírlevelünkben, hanem egy 10%-os kedvezménykupont is, amit beválthatsz a következő CHERRISK Utasbiztosításod kötésénél.

Elolvastam és megértettem a CHERRISK Adatkezelési Tájékoztató-ban foglaltakat (Érvényesség kezdete: 2023.10.02).
Szeretnék elsők közt értesülni a CHERRISK különleges ajánlatairól és legfrissebb híreiről. Ezért hozzájárulok ahhoz, hogy a CherryHUB Scale 55150 Kft. az általam megadott elérhetőségeimre (név, e-mail cím, telefonszám) marketing célú megkereséseket küldjön részemre.