Honnan ered a szerencsétlen péntek 13 babonája? 🐈⬛ - 13 tény és tévhit egy (bal)szerencsés napról
2022. május 13-a egyúttal péntek 13-ra esik, ami a közhiedelem szerint szerencsétlen nap. De hogyan is alakult ez ki, minek köszönheti rossz hírét péntek 13? Utánajártunk a babona mögött meghúzódó eseményeknek, hogy neked már ne kelljen!
1. Ezen a napon feszítették keresztre Jézust
Bár a 13-as számtól való félelem pontos eredete nem ismert, az egyik legismertebb magyarázat a keresztény kultúrkörhöz köthető. A hagyomány szerint Jézust nagypénteken feszítették keresztre, és tanítványai közül a tizenharmadik (Júdás) volt az áruló.
2. Péntek 13-án lett vége a templomos lovagrendnek
Két másik esemény is szerepet játszhatott a szerencsétlen nap megszületésében. Az első IV. (Szép) Fülöp francia királyhoz köthető, akik péntek 13-án tartóztatta le és később gyilkoltatta meg a templomos lovagokat egész Európában. A legenda szerint a templomosok utolsó nagymestere ezen a napon halt máglyahalált.
3. Ekkor omlott össze a New York-i értéktőzsde. Vagy mégsem?
Ám a leghíresebb szerencsétlen péntek sokkal későbbra datálható, de jó tudni, hogy ez valójában nem 13-a, sőt, mint kiderült, nem is péntek. Az 1929-es “fekete péntek”-ről van szó, amikor összeomlott a New York-i értéktőzsde, és ami valójában egy október 24-e csütörtök volt. Az USA és Európa közti időeltolódás miatt mégis “fekete péntekként” vonult be a történelembe.
4. A 13, mint szerencseszám
Egyes országokban vagy vallásokban a 13-as számot szerencsésnek tekintik. Az első világháború előtt így volt ez Franciaországban, de a mai napig igaz Kínában vagy a zsidó vallásban. Ennyi idősen tartják például a zsidó fiúgyermekek bar-micvóját abból az alkalomból, hogy a fiú végre nagykorúvá válik.
5. Nem péntek 13 az egyetlen szerencsétlen nap? Na, neee…
Nem mindenhol péntek 13 a legszerencsétlenebb nap. Spanyolországban, Görögországban és Latin-Amerikában például kedd 13-án kapnak a szívükhöz, ha átsétál előttük egy fekete macska. Az olaszok szerint pedig péntek 17-étől kell a leginkább tartani.
6. A hiányzó 13. emelet, szoba és ülés históriája
Talán már te is észrevetted, de bizonyos hotelekben nem találsz 13-as szobát, sőt, a felhőkarcolók közül jónéhányban hiába keresed a 13. emeletet is. De ugyanez a helyzet a légitársaságoknál is, ahol a repülőkön hiányzik a 13-as számú ülés.
7. Neve is van a péntek 13 fóbiának
A péntek 13-tól való félelem különböző szinteket ölthet. Vannak, akik nem szeretnek erre a napra tervezni fontos eseményeket. Mások igyekeznek elkerülni a veszélyes helyzeteket. De olyan is előfordul, hogy valaki annyira retteg a péntek 13-tól, hogy egész nap ki sem mozdul otthonról, és ott is inkább a takaró alatt marad. Esetükben beszélhetünk paraszkavedekatriafóbiáról.
8. Tényleg több a baleset péntek 13-án?
Azt gondolnád, hogy egy ilyen vészterhes napon biztosan sokkal több a baleset? Akkor engedd meg, hogy újabb érdekes adattal szolgáljunk! A német autóklub (az ADAC) baleseti statisztikái szerint péntek 13-án nemhogy több, hanem lényegesen kevesebb baleset történik, mint más péntekeken. Lehet, hogy mégsem olyan veszélyes péntek 13, vagy egyszerűen csak óvatosabban vezetünk ezen a napon?
9. Évente maximum három péntek esik 13-ra
Szerencsére egy évben max. 1-3 péntek 13-a lehet, ami jelenthet egy kis megnyugvást a babonásoknak.
10. Többen mennek betegszabadságra péntek 13-án
Sokan olyannyira komolyan veszik a péntek 13-at, hogy aznap még munkába sem mennek. Egy tanulmány szerint pedig a pénteki nap már önmagában elegendő a betegszabadságok drasztikus növekedéséhez.
11. Péntek 13 a popkultúrában
A baljóslatú naphoz köthető legkultikusabb alkotás a hasonló című horrorfilm, ami számtalan spin-offot élt meg, és a mai napig az egyik legmegosztóbb, egyben legnépszerűbb horror a maga kategóriájában.
12. Hányszor lesz péntek 13 2022-ben?
Ezután a sok izgalom után viszont most végre fellélegezhetnek, akik eddig attól féltek, hogy péntek 13 gyakori vendég lesz idén. 2022-ben ugyanis mindössze egy ilyen nap lesz, a fent említett május 13.
13. Hogyan készülhetsz fel rá?
Váratlan helyzetek egy egyszerű hétköznapon is előfordulhatnak, ilyenkor jöhet jól, ha van CHERRISK biztosításod.
Ha pedig a fentiek ellenére még mindig tartasz a péntek 13-tól, légy az átlagnál is körültekintőbb, és lehetőség szerint kerüld a balesetveszélyes helyzeteket!