Ilyen a karantén CHERRISK-módra 🏘

Az önként vállalt karantén és az ezzel járó bezártság sokunkat megviseli. Tudjuk persze, hogy ezzel nem vagyunk egyedül, ám több dolgot is kitaláltunk azért, hogy kicsit elviselhetőbbé tegyük a kollektív home office-t. Ezeket most meg is osztjuk veletek, hátha találtok köztük olyan tippeket, amik nektek is segíthetnek izgalmasabbá tenni az egymásba folyó mindennapokat!

Minden nap „találkozunk”

Az első és legfontosabb dolog, amit minden nap megteszünk az az, hogy minden reggel találkozunk a saját, szűkebb csapatunk tagjaival. Persze nem élőben, hanem Teams-en, amit cégen belüli kommunikációra használunk. Nem csak a munka és a napi feladatok megbeszélése miatt teszünk így, hanem azért is, hogy kapcsolatban maradjunk egymással.

Ugyanezért hetente többször tartunk „all staff meetinget” is, ahol minden csapat vezetője elmondja, hogy mi a helyzet az ő szakterületén. Ezeken a találkozókon van egy „no mute” (vagyis némítás mentes) rész is, ahol a kevésbé hivatalos dolgokról beszélgethetünk. Az egész esemény a „CHERRISK Quarantine Radio” nevet viseli, a DJ pedig nem más, mint ügyvezetőnk, Kurtisz Krisztián. Mivel rádióról van szó, zene is szól ezeken a rendhagyó meetingeken és még igazi szignál is készült az adások elé:


Sőt, külön Spotify lejátszási listát is csináltunk a legtöbbet kért dalokkal:

Igyekszünk mindenkit rávenni arra is, hogy amikor beszél, kapcsolja be a webkameráját. Az elején sokaknak nehezen ment, hogy megmutassák a home office-os „szettjüket”, de mostanra már szinte mindenki belejött, és így egy kicsit még emberközelibbek lehetnek a meetingjeink.

Közös programokat szervezünk

Szerencsére nem csak munkáról szól az élet, ezért igyekszünk lazább közös programokat is szervezni. A CHERRISK 2.0 indulása után például – ahogy minden fontos élesítésünk után – bulit tartottunk, ám most kivételesen nem egy szórakozóhelyen, hanem otthonról. Nem állítanánk, hogy mostantól mindig így szeretnénk bulizni, de meglepően jól sikerült a virtuális ünneplés.

Az ünneplésről szólva: minden hónap végén tartunk egy közös szülinapozást is, ahol felköszöntjük azokat, akiknek az adott hónapban volt a születésnapja. Ezt a szokásunkat is sikerült megőriznünk! Március végén minden ünnepelt kapott egy kis tortát, amit ugyan nem tudott megosztani a többiekkel, ám az ünneplés így sem maradt el. (A dolgok jelenlegi állása szerint áprilisban is ehhez hasonlóan kell majd ünnepelnünk.)

A napokban ugyancsak megtartjuk az első CHERRISK-kvízt, aminek játékmestere Nóri kollégánk lesz, aki már a karantén előtt is a QuizNight-ok egyik nagymenője volt. Egyik jogászunk, Judit pedig rögtönzött sminkleckéket tart az érdeklődő CHERRISK-es lányoknak. Ugyancsak készülnek már hasonló „kurzusok”: a kommunikációért felelős Kata főzést fog tartani, key account managerünket, Juditot pedig arcápolási tippek megosztására próbálják rávenni többen is.

Egyénileg is elfoglaljuk magunkat

Nem lehet mindig csak a Teams-en lógni, épp ezért sokan találnak maguknak egyéni elfoglaltságokat is, rendes remeték módjára. Egyik tesztelőnk, Erika a színezésre állt rá még az eddigieknél is jobban. Home office-os terméséről bizonyítékot is küldött:

 

Gergő szintén tesztelő a CHERRISK csapatában. Ő az újrakiadás óta World of Warcraft Classic lázban ég, a karanténból pedig legújabb hódításait is közvetíti a Twitchen.

A már említett Nóri a CHERRISK-en kívül is kvízel: néhány naponta barátaival ülnek össze, hogy a távolból játszanak egymással. A szép időt kihasználva több CHERRISK-es lány is jelezte, hogy ők bizony a teraszon napoznak. Eszter a barnuláson kívül arra is talált időt, hogy fejlessze a memóriáját, amiben természetesen Emma is segíti:


Szeretnél több tippet kapni arra, hogyan viseld el a bezártságot? Kövess minket Instagramon is, és oszd meg saját tippjeidet a #maradjotthonemmaval hashtaggel!

Hasonló bejegyzések a témában:

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Elolvastam és megértettem a CHERRISK Adatkezelési Tájékoztató-ban foglaltakat (Érvényesség kezdete: 2023.10.02).
Szeretnék elsők közt értesülni a CHERRISK különleges ajánlatairól és legfrissebb híreiről. Ezért hozzájárulok ahhoz, hogy a CherryHUB Scale 55150 Kft. az általam megadott elérhetőségeimre (név, e-mail cím, telefonszám) marketing célú megkereséseket küldjön részemre.