Lakásbiztosítás albérlőként? Naná!

Albérlőként lakásbiztosítást kötni? Elsőre talán furcsa lehet, de nyugaton egyáltalán nem ritka, hogy a bérlők „renters incurance”-t, azaz ingóságokra koncentráló lakásbiztosítást kötnek. Ez ugyanis épp arra nyújt fedezetet, ami nekik a legfontosabb: a vagyontárgyakra, amik az ő tulajdonukban vannak!

A renters insurance nyugaton már igen elterjedt, az utóbbi időben azonban hazánkban is egyre ismertebb az albérlők körében.

De mi is az az „albérlői biztosítás”?

Először is, fontos tudni, hogy az „albérlői biztosítás” kifejezés a magyar biztosítási jogban nem létezik úgy, mint egyes külföldi országokban. Megértéséhez épp ezért előbb érdemes megnézni, hogy mi is az a „klasszikus” lakásbiztosítás. Ebben két részre osztják a biztosított vagyontárgyakat: ingatlanra és ingóságra. A klasszikus lakásbiztosítási termékek esetében a hangsúly általában a nagyobb értéket képviselő ingatlanra helyeződik a kisebb értékű ingóságokkal szemben. (Természetesen itt is elérhető az ingóságok biztosítása, de jellemzően ez kevésbé hangsúlyos.)

Mire fizet az ingatlan és ingóság biztosítás?

 

Ingatlan biztosítás

Ingóságbiztosítás („albérlői biztosítás”)

Vihar által betört üveg

Vezetékes vízkár

Beázás

Tűzkár

Ellopott TV

Ellopott fényképezőgép

Tűzben megsemmisült laptop és ruhák

Villámlás miatt tönkrement erősítő

✅ = Tipikus fedezet ❌ = Nem tipikus fedezet ❓ = Pontos konstrukciótól függ
A lista csak tájékoztató jellegű, a pontos feltételek mindig az adott biztosítási termék termékfeltételeiben szerepelnek.

Az albérlőket célzó lakásbiztosítás nem az ingatlanra, hanem kifejezetten az ingóságokra vonatkozik. Miért? Mert az ingóság biztosítás nem más, mint egy a bérlők számára ideális megoldást jelentő, az általa bérelt ingatlanba vitt ingóságokra kiterjedő lakásbiztosítás. Ez a biztosítás fizethet például akkor, ha betörnek a lakásba és ellopják a bérlő tulajdonában lévő TV-t, a fényképezőgépet, a számítógépet, vagy tűz üt ki a lakásban és megsérülnek ezek a vagyontárgyak.

Mivel a lakásbiztosítás részét képező dologról van szó, ezért A CHERRISK-en is ennél a terméknél találod meg, ha a díjszámításnál csak az ingóság opciót választod.

Miért éri meg ingóságbiztosításon gondolkodni?

Azért, mert a legtöbb albérlő visz magával értékes ingóságokat a bérelt ingatlanba. Az egyetemisták jelentős részének például van laptopja, ami komoly érték, hiszen sok esetben elengedhetetlen az iskolai feladatok megoldásához. Mások TV-t és játékkonzolt, fényképezőgépet, egy-egy bútort vagy ruhákat visznek magukkal új otthonukba. Egy betörés vagy tűzkár esetén ezek könnyedén megrongálódhatnak vagy megsemmisülhetnek, márpedig ez jelentős kárt jelent. Néha bele se gondolunk, de ezek bizony több százezer forintos értékek is lehetnek. A tulajdonos által kötött lakásbiztosítás azonban a legtöbb esetben nem fedezi a bérlő ingóságait ért károkat.

Milyen bérlői értékek lehetnek egy albérletben?

HD TV (74 cm)

~76.499 forint

Márkás Bluetooth hangszóró

~26.590 forint

Belépő szintű DSLR kamera

~129.900 forint

3 ajtós, szabadon álló gardrób

~39.990 forint

Belépő szintű laptop

~129.900 forint

Ruhák, cipők

~98.000 forint

Összesen

~500.000 forint

Az árak tájékoztató jellegűek, új termékekre vonatkoznak, az egyik legnagyobb árösszehasonlító portál és bútoráruház találatait, valamint becsléseket vettük figyelembe.

Ezzel szemben egy 13. kerületi lakás esetében a fenti értékekre egy ingóság biztosítás havi 144 forintba kerül a CHERRISK-nél egy átlagos (18-29 év közti) egyetemistának.

Figyelj a részletekre!

Mint mindenben, itt is fontos, hogy odafigyeljünk a részletekre. Sok esetben például maximalizálva van, hogy tárgyanként milyen összeget fizet ki a biztosító. (Sőt, az is lehet, hogy nem vállalják bizonyos érték feletti tárgyak, például műalkotások biztosítását.) A CHERRISK biztosítások esetében például a kifizetés tárgyankénti maximuma 300 ezer forint. Ez azt jelenti, hogy például, ha ellopnak egy 600 ezer forint értékű laptopot, a biztosító akkor is legfeljebb 300 ezer forintot fizet erre a kárra. Ha több tárgyadat egyszerre lopják el, akkor a fenti szabály figyelembevétele mellett a teljes biztosítási összeg keretét (a fenti példánkban 500 ezer forintot) kaphatsz. Azaz a nagyon drága (és jóval ritkább) számítógépeknél erre már érdemes figyelni, nehogy később érje csalódás az embert!

Az is fontos, hogy a biztosító sok esetben csak azok után a tárgyak után fizet, amik meglétét a biztosított számlával tudja igazolni!

Mi van az ingatlannal?

Az ingatlan biztosításáról ideális esetben a tulajdonos gondoskodik, ez nem az albérlő felelőssége. (Megbecsülése és rendben tartása persze az ő dolga!) Mindenesetre, ha valaki albérletet keres, akkor érdemes utána járnia, hogy a választott lakásnak van-e biztosítása, és a bérleti szerződésben kitérni az esetleges károk megtérülésével kapcsolatos kérdésekre is.

Van még kérdésed a témával kapcsolatban? Írj nekünk Facebookon!

Hasonló bejegyzések a témában:

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Elolvastam és megértettem a CHERRISK Adatkezelési Tájékoztató-ban foglaltakat (Érvényesség kezdete: 2023.10.02).
Szeretnék elsők közt értesülni a CHERRISK különleges ajánlatairól és legfrissebb híreiről. Ezért hozzájárulok ahhoz, hogy a CherryHUB Scale 55150 Kft. az általam megadott elérhetőségeimre (név, e-mail cím, telefonszám) marketing célú megkereséseket küldjön részemre.