Hogyan találd meg azt az ügyet, amit szívesen támogatnál? 💖 🙌

Másoknak segíteni mindig jó érzés. Ha te magad nem is indítasz mozgalmat, azok mellé állhatsz, akik az idejük nagy részében valamilyen fontos probléma megoldásán fáradoznak. Elérkezettnek látod az időt, hogy rendszeresen támogass egy jó ügyet? Olvass tovább!

Nem kérdés, hogy a nonprofit szervezetek hiánypótló munkát végeznek. Olyan területeken segítenek, ahol erre a tevékenységre nagy szükség van, de más formában nem megoldott. Ezt sokszor minimális erőforrásból, támogatások segítségével, véges emberállománnyal kénytelenek megoldani.

Az Igazgyöngy Alapítvány hat településen 600 gyereknek biztosít művészeti nevelést, 17 településen szociális munkát végeznek, emellett ösztöndíjprogramokkal és esélyteremtő modelljükkel segítik a felzárkóztatást. Mindez nem jöhetne létre támogatóik segítsége nélkül.  

„Az alapítvány költségvetésének több mint 65%-a civil és céges támogatásokból áll, a többit különféle, elsősorban külföldi pályázatokból fedezzük. Örülünk az egyszeri támogatóknak is, de még inkább azoknak az együttműködéseknek, amelyek hosszabb elköteleződésen alapulva kiszámíthatóbbá teszik a munkánkat. Hiszen sok olyan programelemünk van, amit egy-egy támogatóhoz köthetünk, és ezek mind az Igazgyöngy esélyteremtő munkájának az építőkövei” – mondja L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője.  

Sok hasonló helyzetben lévő, és hasonlóan fontos munkát végző szervezet számít a segítségedre. De miért is jó a jótékonykodás? Mert jó helyre kerül a pénzed, hasznosan töltöd el az idődet, egy közösség tagja lehetsz, ahol hozzád hasonló érdeklődésű és értékrendű emberekkel találkozhatsz, és nem mellesleg, még jól is fogod magad érezni attól, hogy jót tettél.

Hogyan tudod kiválasztani a számodra fontos ügyet?

Így válassz! 🙋

Erőforrásaink – legyen szó pénzről, időről vagy energiáról – végesek. Nincs ez másként a jótékonykodásnál sem. Ezért kezdetben érdemes lehet egy szervezet mellé letenni a voksodat. A KSH adatai szerint 2020-ban több mint 60 000 nonprofit szervezet működött Magyarországon, így amiatt nem kell aggódnod, hogy nem lesz miből választanod.

Ami nehezíti a döntést, hogy egyik ügy sem kevésbé fontos, mint a másik. Így most néhány tippet adunk, hogy milyen szempontokat tarthatsz szem előtt a választásnál. 

  • Találd meg a kapcsolódási pontot

    Gondold át, hogy te mit érzel a szívügyednek! Fontos számodra a mentális egészség? A Pro Juventa Alapítvány a gyermekpszichiátriai osztályos kórházi kezelést már nem igénylő, de a mindennapi életbe nehezen visszailleszkedő gyerekek terápiáját segíti. A környezetvédelmet tartod a legsürgetőbb problémának? Akkor kövesd a Humusz Szövetség munkáját! Szívesen tartanál négylábút, de az életkörülményeid nem engedik meg? A menhelyek mellett a különböző fajtamentések – például az Összefogás a Szánhúzókért Közhasznú Alapítvány – támogatásával máris közelebb érezheted magadat szőrös kis barátainkhoz.
     
  • Kérdezd meg az ismerőseidet, hogy ők kiket támogatnak

    A baráti társaságodban vagy a munkatársaid között talán már vannak olyanok, akik rendszeres segítői, önkéntesei egy nonprofit szervezetnek. Általuk nemcsak biztos forrásból tájékozódhatsz a szervezetek munkájáról, de akár egy közös élménnyel is gazdagabb lehettek. 

    Még egyikőtöknek sincs választott szívügye? Kezdjétek el együtt! Benevezhettek egy futóversenyre, a nevezéssel pedig egy kiválasztott szervezetnek adományozhattok, vagy elmehettek egy jótékonysági jógaórára.
     
  • Nézz körül a közösségi médiában

    Sok szervezet mutatja meg hétköznapjait különböző online platformjain. Így mielőtt elköteleződsz egyikük mellett, aktívan követheted a tevékenységüket, megismerheted az ott dolgozó munkatársakat, önkénteseket. Ajánljuk az Amigos a gyerekekért TikTokját vagy a Bátor Tábor Instagramját, akik nemcsak tevékenységükkel kapcsolatos, hanem edukációs tartalmakat is megosztanak.
     
  • Vedd észre a kisebb szervezeteket is!

    Amikor keresgélni kezdesz, valószínűleg hamarabb szembejönnek majd veled azok a nonprofit szervezetek, akik régebb óta működnek, nagyobb követőbázissal vagy több pártfogóval rendelkeznek. Áss egy kicsit mélyebbre, és keress lokális ügyeket is, például a lakóhelyedhez közeli szerveződéseket, termelői közösségeket, oktatási intézményeket. 

Honnan tudom, hogy jó helyre került a támogatásom? 🤔

Megtetted az első lépést, időt szántál arra, hogy keress egy olyan nonprofit szervezetet, amelynek a munkáját szívesen támogatnád. Mielőtt azonban átutalnád az első támogatást vagy önkéntesnek jelentkeznél, szeretnél biztos lenni benne, hogy jó helyen tudhatod majd a felajánlásodat? 

Keress rá a civil névjegyzékben a szervezetre, és ha megtaláltad, már jó nyomon vagy! Itt egyébként céljuk szerint – kulturális-, környezetvédelmi-, sporttevékenység stb. – is böngészhetsz. Emellett a NIOK Alapítvány oldalain is sok hasznos információt találhatsz különböző szervezetekről.

Figyeld az Etikus Adománygyűjtő Szervezet logókat is – például a KórházSuli oldalán is láthatod –, hiszen az ezt használó szervezetek elfogadták, hogy az Adománygyűjtő Szervezetek Önszabályozó Testületének Etikai Kódexe szerint kezelik a hozzájuk beérkező adományokat, tevékenységüket pedig átláthatóan kommunikálják. (Amennyiben egy szervezet nem használja ezt a logót, nem jelenti automatikusan, hogy ne kezelnék etikusan a támogatásokat, hiszen a tagság választható.)

További inspirációként ajánljuk a Civil Díj oldalát, ahol évről évre választja ki a zsűri többek között a legígéretesebb új szervezeteket, a legnagyobb hatású projekteket és a legjobb helyi kezdeményezéseket. 

Azért kérjük mi is azokat a szervezeteket, akiket a CHERRISK-közösség támogatott, hogy néhány hónappal a támogatás után osszák meg velünk, hogyan valósult meg kitűzött céljuk, hogy az őket támogatók is láthassák az eredményt. Így például óriási öröm volt számunkra, amikor a Sportos Cukorbetegek Egyesülete a CHERRISK irodájába is küldött néhány pakli Hamm-Hamm kártyát.

A CHERRISK-közösség őket már támogatta 🤗

A CHERRISK a kezdetek óta fontosnak tartja az összefogást – közel 50 jótékony ügy számára gyűjtöttünk már közösen, például…

Reméljük, találsz közöttük számodra szimpatikusat, akik mellé te is szívesen odaállnál!

Már meg is jött a kedved ahhoz, hogy jót tegyél? Akkor irány a CHERRISK GO applikáció, ahol most a Gyógyító Angyal Alapítványnak segíthetsz, hogy még idén meg tudjanak vásárolni egy speciális gyermeksebészeti műszert! 

A jótékonykodás egyéb formáiról pedig hamarosan még többet olvashatsz a blogunkon.

Hasonló bejegyzések a témában:

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Elolvastam és megértettem a CHERRISK Adatkezelési Tájékoztató-ban foglaltakat (Érvényesség kezdete: 2023.10.02).
Szeretnék elsők közt értesülni a CHERRISK különleges ajánlatairól és legfrissebb híreiről. Ezért hozzájárulok ahhoz, hogy a CherryHUB Scale 55150 Kft. az általam megadott elérhetőségeimre (név, e-mail cím, telefonszám) marketing célú megkereséseket küldjön részemre.