Szavazz, hogy megtaláljuk a jótékony cserkók következő gazdáját! ✅🍒🫶

Újra elérkezett az idő, hogy közösen döntsünk a következő jótékonysági célról és arról a szervezetről, akinek akár 500 000 forinttal segíthetünk.

Korábbi cikkünkből már tudhatod, milyen jót tesz a testnek és a léleknek is mások segítése. Ha pedig egy közösség részeként éled át a jótett örömét, ez a hatás csak fokozódik. Jó hírünk van: most itt az alkalom, hogy mindezt a saját bőrödön is megtapasztald, hiszen indul az újabb jótékonysági szavazás!

Idén már két jó ügy mögé álltunk be a CHERRISK közösségével. Év elején a KIKAPCS. hiánypótló munkáját támogattuk 1 200 000 forinttal, jelenleg pedig épp a Nevetnikék Alapítványnak gyűlnek a cserkók. A következő jótékonysági célt pedig szintén közösen választjuk ki.

Vegyél részt Te is a döntésben, és szavazz május 8. éjfélig arra a nonprofit szervezetre, aki a legközelebb áll a szívedhez! 💖

Kikre szavazhatsz?

🍏 InDaHouse Hungary Egyesület

Az InDaHouse önkéntesei az encsi kistérségben élő, hátrányos helyzetű gyerekeknek tartanak születéstől felnőttkorig tartó, egymásra épülő oktatási és fejlesztő foglalkozásokat heti rendszerességgel. Céljuk, hogy a hozzájuk járó gyerekek önmegvalósító, felelős, a saját sorsukat irányító felnőttekké váljanak, egyenlő és szolidáris tagjai legyenek a társadalomnak, és a tőlük kapott támogatást később be tudják építeni a saját gyerekeik nevelésébe is.

A programjukban részt vevő gyermekek egy része nehézségekkel, sikertelenséggel küzd az iskolában, amelyek hátterében sokszor valamilyen egészségügyi (pl. szemészeti) probléma áll. A CHERRISK közösség támogatásából ezért Egészség programjuk stabil működtetése a céljuk, mellyel megfelelő szűrővizsgálatokat és a szükséges egészségügyi kezelésekhez való hozzáférést tudnak biztosítani a több mint 230 InDaHouse-os gyereknek.

🧒 BAGázs Közhasznú Egyesület

A BAGázs 2011-ben kezdte meg munkáját Bagon, egy roma szegregátumban, majd 2017-ben Dányban. Egymásra épülő programjaik komplex módon segítik a telepen élőket, minden korosztályt a saját igényeikhez és céljaikhoz igazodva. A közös munka által a családok nagyobb pénzügyi tudatosságra tesznek szert, vissza tudják fizetni tartozásaikat és könnyebben el tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon. A fiatalokat pedig közös tanulással támogatják, hogy ösztönözzék őket az általános iskola elvégzésére, később pedig motiváltak legyenek arra, hogy szakmát szerezzenek vagy továbbtanuljanak.

A támogatást a legkisebb korosztály fejlesztésére fordítanák. Óvodás programjuk immár 25 kisgyermeknek és családjaiknak segít, és céljuk, hogy ez a szám akár még magasabb is lehessen. Az ovisoknak egyéni és csoportos fejlesztést, programokat, valamint jutalomkirándulásokban, inkluzív táborokban való részvételt biztosítanak. Tapasztalataik szerint az ezeken a foglalkozásokon részt vevő gyermekek szociális beilleszkedése és részképességei rengeteget javulnak, és ezt a változást a védőnők, pedagógusok is visszaigazolják. Nem adományoznak, hanem esélyt adnak a változásra.

📞 Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége (LESZ)

A LESZ önkéntesei 53 éve végeznek segítő beszélgetéseket a lelki egészség védelmének szolgálatában. Céljuk az öngyilkosság megelőzése, a krízisek kezelése és a mentálhigiénés prevenció. A Kárpát-medence 26 telefonos szolgálatában közel 500 önkéntes heti 1700 órában fogadja a hívásokat- Évente közel 200.000 alkalommal segítenek a problémák megoldásában és a magány-izoláció oldásában az anonimitás, a titoktartás és az önkéntesség elveinek megfelelően.

A támogatást a Lelki Egészség Világnapi konferenciájuk szervezésére fordítanák 2023 októberében. Az esemény célja az állami és civil szféra segítőinek szakmai találkozása a még hatékonyabb segítségnyújtás érdekében A szakmai programra a segélyhívók önkéntesei és szakemberei mellett az áldozatsegítők, családsegítők munkatársait várják, de a Kárpát-medence magyar nyelven működő telefonszolgálatainak önkéntesei mellett Lengyelországból is érkeznek majd vendégek.

Mi történik a nyertessel?

A legtöbb szavazatot elnyerő szervezet bekerül a CHERRISK GO applikációba, ezzel pedig az 500 000 forintos célösszeg harmadát, 166 ezer forintot már garantáltan magukénak tudhatnak. Így tehát szavazatod igen sokat érhet!

Az alkalmazásban a kiválasztott szervezet további 334 ezer forintot szerezhet a jótékonysági goodie beváltásokból. Hogyan segítheted őket a GO-ban? Mi sem egyszerűbb! Minden ötödik, mozgással töltött perc után egy virtuális 🍒cserkót kapsz az applikációban, az összegyűjtött cserkókat pedig beválthatod a szervezet jótékonysági goodie-jára. A beváltásokat a CHERRISK anyagi támogatásra váltja, így összesen akár az 500 000 forintos célig gyűlhetnek majd a cserkók.

A szavazás lezárultával (ha szeretnéd) e-mailben értesítünk arról, hogy melyik szervezet kapta a legtöbb voksot, és hogy pontosan hogyan is tudod támogatni az ügyüket.

Készen állsz? 👉 Add le a voksod május 8. éjfélig!

Hasonló bejegyzések a témában:

Iratkozz fel, és szerezz utasbiztosítás kupont!

Nemcsak a legfrissebb ajánlatainkat küldjük el neked hírlevelünkben, hanem egy 10%-os kedvezménykupont is, amit beválthatsz a következő CHERRISK Utasbiztosításod kötésénél.

Elolvastam és megértettem a CHERRISK Adatkezelési Tájékoztató-ban foglaltakat (Érvényesség kezdete: 2023.10.02).
Szeretnék elsők közt értesülni a CHERRISK különleges ajánlatairól és legfrissebb híreiről. Ezért hozzájárulok ahhoz, hogy a CherryHUB Scale 55150 Kft. az általam megadott elérhetőségeimre (név, e-mail cím, telefonszám) marketing célú megkereséseket küldjön részemre.