5+1 tipp, ha új albérletbe költöznél 🏚️

Közeleg a szeptemberi tanévkezdés, ami egyúttal az albérletpiac élénkülését is jelenti a felkapott egyetemvárosokban. Amellett, hogy időben megnézed a kínálatot, ebben az évben új szempontokat is célszerű figyelembe venned, mielőtt aláírod a bérleti szerződést.

Mennyi időre bérelj? 

A járványhelyzet miatt a felsőoktatásban szeptembertől sok helyen hibrid oktatási eljárásokra készülnek, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az órák egy részét online tartanák meg az intézmények. Mivel erre vonatkozóan még nem született egységes döntés, így akár az is előfordulhat, hogy az általunk választott intézmény távoktatásban fogja megtartani az órákat. A munkahelyek egy része már visszaállt a korábbi működésre, de vannak cégek, ahol továbbra is otthoni munkavégzés jellemző, ami szintén felvethet kérdéseket. 

Érdemes mérlegelni, hogy milyen szerződéssel minimalizálhatod az ezzel kapcsolatos kockázatot. Amennyiben van lehetőség, célszerű rövidebb időtartamra vagy határozatlan időre szerződni, elkerülve ezzel, hogy akár egy évre elkötelezd magad úgy, hogy adott esetben otthonról, egy laptoppal is részt tudsz venni az oktatásban, munkában.  

Melyik környéken nézelődj? 

Amennyiben mégis be kell járni munkába vagy a tantermi órákra, fontos szempont, hogy mennyit utazol nap mint nap a célodig. Akár Budapesten, akár vidéken tervezed az életed, a távolság városon belül is meglepően nagy lehet. Segítségünkre vannak az ingyenes utazástervezők, amikkel a legoptimálisabb útvonal mellett az utazási idődet is megtervezheted. Az sem mindegy, hogy a kiszemelt környéknek milyen az infrastruktúrája. Vannak-e üzletek, éttermek, hivatalok, bankok, orvosi rendelők, szórakozási lehetőségek? Arra se sajnáld az időt, hogy kis kutatómunkával kiderítsd, mennyire biztonságos a környék.   

Milyen állapotú legyen a lakás? 

Az sem mellékes, hogy maga a ház és a benne található lakás milyen állapotban vannak. Bár a bérbeadó köteles gondoskodni az ingatlan karbantartásáról, a központi berendezések üzemképes állapotáról és a közös helyiségek állagában és berendezéseiben keletkezett hibák megszüntetéséről, az életminőségünk szempontjából az sem elhanyagolható, hogy milyen adottságokkal rendelkező ingatlanban töltöd a mindennapokat. Gyanúra adhat okot a látható tetőhiba, erőteljes repedések a falon, vizesedés nyomai, esetleg penészfoltok, korszerűtlen fűtés- és villamoshálózat. 

Milyen költségekkel kalkulálhatsz? 

Fontos, hogy minden, a bérlő által fizetendő költség kerüljön rögzítésre a bérleti szerződésben. Legyen egyértelmű, hogy a bérleti díj magában foglalja-e a rezsit. Milyen költségek tartoznak a rezsi összegébe? Mekkora a kaució összege és milyen esetben jár vissza?  

A lakás birtokba vételekor rögzítsétek jegyzőkönyvben a lakás állapotát, a közüzemi mérőórák állását, illetve, hogy milyen berendezési tárgyak vannak a lakásban, illetve azok állapotát is. Ez a szerződés megszűnésekor, esetleges vitás helyzetben nagy segítségedre lesz. 

Mit tehetsz, ha betörnek hozzád? 

Egy lakásban számtalan váratlan dolog történhet, amit sajnos nem mindig lehet kivédeni. Ezek közé tartozik egy betörés vagy tűzeset is. Az ezek miatt felmerülő költségek egy részét csökkenthetik különböző biztosítások. Épp ezért szerződéskötéskor érdemes rákérdezni, hogy a bérbeadó kötött-e az ingatlanra lakásbiztosítást. De nem csak a bérbeadó tehet értékei biztonságáért, sőt! A lakásba vitt értékeidet te is biztosíthatod ingóságaid biztosításával (vagy angolosan „albérlői biztosítással”). 

Ez a biztosítás akkor fizethet neked, ha például betörnek a lakásba és ellopják a tulajdonodban lévő műszaki eszközöket: TV-t, fényképezőgépet, laptopot, vagy ha tűz üt ki a lakásban, és a fent említett tárgyak megsérülnek. Sőt, egy ilyen biztosítás még ruháid ellopása esetén is fizethet. Talán bele se gondolsz, ezek több százezres nagyságrendet jelenthetnek, még egy egyetemista esetében is. Az egész éves konstrukciókkal szemben a CHERRISK-en ráadásul lehetőséged van hónapról-hónapra megújítani a biztosításodat, így nem futhatsz bele egy olyan helyzetbe, hogy már nincs albérleted, mégis fizetned kell a biztosítás díját. 

+ 1 tipp: Kérj jogi segítséget! 

Bármilyen időtartamú bérleti szerződés mellett döntesz, mindig rögzítsétek írásban a megállapodás tartalmát, és ha bizonytalan vagy a jogaidat és kötelezettségeidet illetően, lehetőség szerint vedd igénybe jogász segítségét

 

Hasonló bejegyzések a témában:

Iratkozz fel, és szerezz utasbiztosítás kupont!

Nemcsak a legfrissebb ajánlatainkat küldjük el neked hírlevelünkben, hanem egy 10%-os kedvezménykupont is, amit beválthatsz a következő CHERRISK Utasbiztosításod kötésénél.

Elolvastam és megértettem a CHERRISK Adatkezelési Tájékoztató-ban foglaltakat (Érvényesség kezdete: 2023.10.02).
Szeretnék elsők közt értesülni a CHERRISK különleges ajánlatairól és legfrissebb híreiről. Ezért hozzájárulok ahhoz, hogy a CherryHUB Scale 55150 Kft. az általam megadott elérhetőségeimre (név, e-mail cím, telefonszám) marketing célú megkereséseket küldjön részemre.