Pszichoedukációs táborok megrendezését segítette a CHERRISK-közösség ⛺

Az Amigos a Gyerekekért Alapítvány súlyosan beteg gyermekek mindennapjait teszi szebbé a nyelvtanuláson keresztül, ezzel ráadásul gyógyulásukat is segítik. Novemberi és februári pszichoedukációs táboraikban a mindennapi és kórházi nehézségek átbeszélése volt az egyik fő program. Beszámolójuk alapján a táborok „közösségre való hatása nagyon építő volt”. Ebben a CHERRISK-közösség támogatásának is szerepe volt!

Mekkora támogatást szerzett a CHERRISK-en az Amigos a Gyerekekért Alapítvány?

500.000 forintot

Mi volt a beküldött közösségi javaslat neve?

„Még több mosolyt a gyermekosztályokra”

Mikor használták fel a támogatást?

2019. novembere és 2020. februárja

Mire költötték pontosan a CHERRISK-közösség támogatását?

A támogatásból az alapítvány pszichoedukációs tábort tartott Cegléden és Hódmezővásárhelyen, „amelynek fő célja az önkéntesek mentális jólétének támogatása” volt – olvasható az alapítvány CHERRISK-nek küldött részletes beszámolójában. Az őszi programon „összesen 20 Amigo vett részt, akikkel 2 pszichológus dolgozott együtt, a februári alkalmon 16 szegedi önkéntes volt ott” - írták. Az eseményeken általános szakmai kérdésekkel foglalkoztak, és önismereti feladatokat is végeztek. Februárban a „szakmai program alkalmával a fókusz a kórházi és közösségi nehézségek feldolgozásán, az azokra vonatkozó megoldások közös átbeszélésén volt” – olvasható a beszámolóban. Azt is megjegyezték, hogy a „program közösségre való hatása nagyon építő volt. A budapesti, a debreceni, és a szegedi csapatok tagjai még jobban megismerhették egymást, ez által szorosodott az különböző városok közötti kapcsolat”.

Életképek az Amigos pszichoedukációs táboraiból

 

Milyen volt a CHERRISK-kel együtt dolgozni?

„Nagyon szépen köszönjük, hogy támogattatok minket, fantasztikus dolgokat sikerült megvalósítanunk a pályázatból!” – mondta Forgács Fábián Sára, az alapítvány megálmodója.

Hasonló bejegyzések a témában:

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Elolvastam és megértettem a CHERRISK Adatkezelési Tájékoztató-ban foglaltakat (Érvényesség kezdete: 2023.10.02).
Szeretnék elsők közt értesülni a CHERRISK különleges ajánlatairól és legfrissebb híreiről. Ezért hozzájárulok ahhoz, hogy a CherryHUB Scale 55150 Kft. az általam megadott elérhetőségeimre (név, e-mail cím, telefonszám) marketing célú megkereséseket küldjön részemre.