Lubics Szilvivel a jótékonysági akciónk is célba ért

Lubics Szilvi 3 nap, 14 óra 32 perc alatt teljesítette a Moab240 nonstop ultrafutó verseny több mint 386 kilométeres távját. Vele együtt Ti is rekordidő alatt gyűjtöttétek össze a CHERRISK GO-ban a Rákóczi-liget Gyermekei Alapítvány számára kitűzött összeget a cserkók beváltásával.

Ahogy korábbi cikkünkben beszámoltunk, Lubics Szilvi ultramaratonista pályafutásának legnagyobb kihívására vállalkozott azzal, hogy október 7-én elindult az amerikai Utah államban megrendezett Moab240 versenyen. A verseny nagyrészt köves, sivatagos területen zajlott, és a versenyzőknek két nagyobb hegyet is meg kellett mászniuk, összesen 8800 méteres szintemelkedéssel. A kihívásokról és a felkészülésről Szilvi a verseny előtt mesélt nekünk, most pedig a verseny utáni élményeiről számol be. 

Lubics Szilvi rajtszáma


Minden a terv szerint haladt 

A nehezen tervezhető terepviszonyok és a változékony időjárás ellenére is. Persze azért fejben sok minden kiszámíthatóbbnak tűnt, mint a valóságban. „Nagyon nehéz egy ilyen hosszú versenyt eltervezni, főleg, hogy nem is tudod pontosan, hol-milyenek lesznek a terepviszonyok, mennyire lesz technikás az adott szakasz. Azért megpróbáltam. Korábbi versenyzők eredményei alapján készítettem egy menettervet, benne az alvásokkal, frissítésekkel. Persze az egy nagyon “optimista” terv volt, ezért meg is beszéltem Gyurival (férjével – a szerk.), hogy nem baj, ha elcsúszunk ettől. Fotelból mindig könnyebb tervezni… mégis, annak ellenére, hogy nem ismertem a pályát, meglepően jól sikerül eltalálni az adott szakaszidőket. Végül sikerült megvalósítani az elsőre kicsit túl optimistának tűnő tervet.” – mondta Szilvi. 

Azért akadt néhány kihívás 

Szilvi elmondása szerint a legnehezebbek mindig az éjszakai szakaszok voltak, hiszen ekkor volt a legnehezebb koncentrálni. „A harmadik éjszaka volt a legkeményebb. Akkor 3000 méter magasságban hullámzott a pálya. Egyedül mész egy ismeretlen hegyen, erdőben, kidőlt fák, patakátkelések közepette. Ráadásul az útvonal 3-4 kilométeren keresztül egy bozótoson át vitt. Ijesztő volt, hogy esetleg eltévedtem, nem jó helyen járok. Ennek ellenére csináltam, amit kellett: tettem egyik lábamat a másik után.” - mondta.

Futás a vörös sziklák között


És persze jónéhány emlékezetes pillanat is 

Bár a verseny hihetetlenül kemény fizikai és szellemi kihívást jelentett a versenyzőknek, a frissítőpontokon mindenki kicsit megpihenhetett. Szilvi ilyenkor találkozott Gyurival is, ami extra feltöltődést jelentett. „Negyven kilométer tűző napon futás után jeges kólát inni, a sivatagban a felkelő napot csodálni és érezni, ahogy a fagyos éjszaka után átmelegít, megfizethetetlen élmények. De megismételhetetlen pillanat volt átkelni a Colorado folyón is, és rácsodálkozni, mennyire gyönyörű helyen futok. Azt hiszem, a cél előtt 30 kilométerrel, az utolsó frissítőponton tudtam igazán elhinni, hogy ez bizony meglesz.” – mesélte. 

A célba érésről 

Szilvi fantasztikus eredménnyel, harmadikként ért célba. „Átöleltem Gyurit, és azt mondtam, ezt megcsináltuk! A verseny után közvetlenül még szinte fáradtságot sem éreztem, annyira fantasztikus érzés volt, hogy sikerült. Nem volt más érzés, csak a boldogság. Másnap azért már jött a fáradság, bedagadtak a lábaim. Összességében viszont azt hiszem, teljesen jó állapotban vagyok a verseny keménységéhez képest, sokkal jobban, mint amire számítottam.”  - számolt be Szilvi.

 

Közösségi gyűjtés a CHERRISK GO-val 🍒📱  

Szilvi a futásával szerette volna felhívni a figyelmet arra, hogy jó ügyeket támogatni fontos, és a CHERRISK GO-n keresztül ez pénzadomány nélkül, kizárólag mozgással is lehetséges. Az alkalmazásban ugyanis minden ötödik, mozgással (séta, biciklizés) töltött perc után egy pont, azaz egy virtuális „cserkó” jár. Az összegyűjtött cserkókat pedig többek között jótékonysági goodiek-ra lehet beváltani, ami beváltásonként 100 Ft támogatást jelent a szervezetnek.   

Így egy közös jótékonysági akció keretében, szeptember 19-től indult a gyűjtés a Rákóczi-liget Gyermekei Alapítványnak, hogy megvalósulhasson a céljuk, egy kinti edzőpark létesítése a II. Rákóczi Ferenc Átalános Iskola tanulói számára.  

Veletek sikerült! 💙

Közel 1700 aktív és segítő szándékú CHERRISK GO felhasználónak köszönhetően október 10-én össze is gyűlt a kitűzött 500.000 Ft támogatás. Nagyon büszkék vagyunk a CHERRISK-közösségre, és hálásan köszönjük nektek, hogy ezúttal is segítettetek. 

Szilvinek szívből gratulálunk, és köszönjük, hogy ismét mellénk állt egy jó ügy érdekében: az aktív, egészséges életmódért. 

Részt vennél a következő jótékonysági akciónkon?

Hasonló bejegyzések a témában:

Iratkozz fel, és szerezz utasbiztosítás kupont!

Nemcsak a legfrissebb ajánlatainkat küldjük el neked hírlevelünkben, hanem egy 10%-os kedvezménykupont is, amit beválthatsz a következő CHERRISK Utasbiztosításod kötésénél.

Elolvastam és megértettem a CHERRISK Adatkezelési Tájékoztató-ban foglaltakat (Érvényesség kezdete: 2023.10.02).
Szeretnék elsők közt értesülni a CHERRISK különleges ajánlatairól és legfrissebb híreiről. Ezért hozzájárulok ahhoz, hogy a CherryHUB Scale 55150 Kft. az általam megadott elérhetőségeimre (név, e-mail cím, telefonszám) marketing célú megkereséseket küldjön részemre.