Segíts valóra váltani a karácsonyi csodát! 🎄🌟

Az idei év váratlan helyzetekben és kihívásokban bővelkedett. A szegény térségekben élőknek ez az időszak még megterhelőbb volt. Karácsonyi jótékony goodie-nkkal az Igazgyöngy Alapítvány munkáját segítjük, akik a mélyszegénységben élő családok életét igyekeznek élhetőbbé tenni. A CHERRISK kívánsága az, hogy idén karácsonykor az ő asztalukra is bőven jusson ünnepi finomságokból! Ennek megvalósításában számítunk most rátok.

Mivel foglalkozik az Igazgyöngy Alapítvány?  

 A szervezet fő tevékenységei közé tartozik a szegényebb településeken élő, hátrányos helyzetű családok támogatása, a gyermekek oktatásának segítése, valamint a közösségfejlesztés és munkahelyteremtés. Évente több, mint 1 200 családhoz jutnak el országszerte. Az adományokból mindig igyekeznek azt biztosítani, amire a rászoruló családoknak leginkább szükségük van. 

Mire gyűjtjük a támogatást?

Első karácsonyi jótékony goodie-nkkal szeretnénk olyan családokon segíteni, akik mélyszegénységben élnek. A célunk, hogy az Igazgyöngy Alapítvány segítségével minél több család asztalára jusson elegendő étel az ünnepekre. Ehhez a célhoz keresünk támogatókat.  

Így tudsz segíteni!  

Segítenél valóra váltani a karácsonyi csodát? Töltsd le a CHERRISK GO alkalmazást, és keresd az egyesület goodie-ját! Az applikációban ötpercenként kapsz egy cserkót, ha gyalogolsz, biciklizel vagy mobilmentesen vezetsz.  A cserkókért megszerezheted (maximum ötször) az Igazgyöngy Alapítvány goodie-ját, és minden beváltással 50 forinttal támogatod, hogy megvalósuljon a karácsonyi csoda! 

Köszönjük, ha velünk segítesz! 🎁✨ 

Hasonló bejegyzések a témában:

Maradjunk kapcsolatban

Iratkozz fel a hírlevelünkre a legfrissebb hírekért és ajánlatainkért, vagy töltsd le alkalmazásunkat a kedvezményekért, és jótékonykodj velünk.