Juttassuk el a Sportos Cukrosok segítő társasjátékát a karácsonyfák alá! 🎄🎲

Az 1-es típusú cukorbetegség emberek tízezreinek az életét nehezíti meg. Kezelésében nagy szerepet játszik az egészséges életmód, azonban ez mégsem kap kellő figyelmet, ha a betegségről esik szó. Éppen ezért dolgozik a Sportos Cukorbetegek Egyesülete: szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy diabétesszel is lehet sportos, aktív életet élni.

Az egyesületet érintett szülők alapították 2012-ben. Az emberközeli, szorgalmas és figyelmes csapat azóta hatalmas, összetartó közösséggé nőtték ki magukat. Azt vallják, a diabétesz nem egy betegség, hanem egy állapot, amit megfelelő tudással és odafigyeléssel jól lehet kezelni.  

Mit csinálnak a Sportos Cukrosok? 🏃

Az 1-es típusú diabétesz egy autoimmun betegség, jelenlegi ismereteink szerint nem előzhető meg. Azonban a betegség okozta pszichés- ill. a hosszú távon fenyegető egyéb egészségkárosodások, szövődmények igen. Ennek érdekében nagy hangsúlyt kell fektetni az életminőség növelésére, a tudatosításra és az életciklusonként kialakuló pszichés nehézségek csökkentésére.

A szervezet lassan már 10 éve tart sport- és napközis táborokat, illetve felnőtt edzőtáborokat, ahol nemcsak új élményekkel, de hasznos tudással is gazdagodnak a résztvevők. Idén ők voltak azok, akik a legtöbb diabéteszes gyermeknek biztosítottak ilyen nyári élményt az országban. Ezen kívül évi több alkalommal szerveznek konferenciát, családi élménynapokat is, ahol a tanulás mellett lehetőség van kikapcsolódni, hasonló élethelyzetben lévő emberekkel ismerkedni.

 

Mihez kérnek támogatást? 🤗

Az élményterápiás programok közös társasozásai után a közösség arra jött rá, hogy nem igazán van olyan élményteli játék, ami a cukorbetegséggel foglalkozna. Épp ezért megálmodtak egy kooperatív, érzékenyítő játékot, ami felhívja a figyelmet a tudatosabb táplálkozás és a rendszeres mozgás fontosságára, de a hasznos információk átadása mellett azok számára is szórakoztató, akik nem érintettek a cukorbetegségben.  

A kártyajáték elkészítésére Győri Zoltán társasjátéktervezőt kérték fel, aki az elmúlt években több olyan játékot fejlesztett, ahol a társadalmi érzékenyítés is szerepet kapott. Számára is megdöbbentő volt szembesülni azzal, hogy ilyen témájú kártyajáték még nem készült idehaza.  

A kártyajáték prototípusa már elkészült, november 13-án, az inzulin felfedezésének 100. évfordulója alkalmából tartott Diabétesz Világnapi rendezvényen lehetett kipróbálni.  

„Az elmúlt 100 évben felfedezték az életmentő inzulint, a technikai eszközök rohamosan fejlődtek, de a diabétesz kezeléshez elengedhetetlen diéta és mozgás még nem kapott akkora figyelmet, mint kellene. Munkánkkal és a készülő játékkal is ezt szeretnénk erősíteni” – mondja Muskát Erika, a szervezet elnöke.  

Most abban tudsz segíteni, hogy a játékot mihamarabb ki tudják adni, és el tudják juttatni minél több érintett gyermeknek.

 

 

Így tudsz segíteni! 💖  

Ha te is a jó ügy mellé állnál, hogy minél előbb elkészülhessen ez a kártyajáték, akkor töltsd le a CHERRISK GO alkalmazást, ahol megtalálod a szervezet goodie-ját. 

A goodie 2021. december 1-től 2022. január 2-ig érhető el a CHERRISK GO-ban, hacsak előbb össze nem gyűlik a kitűzött 1 000 000 forintos célösszeg. Az applikációban ötpercenként kapsz egy cserkót, ha gyalogolsz, biciklizel vagy mobilmentesen vezetsz, ezeket a cserkókat válthatod be a jótékonysági goodie-ra.  

Ráadásul, a 2021. december 1. és 2022. január 1. között megkötött első 500 befizetett CHERRISK Balesetbiztosítás díj 10%-ának megfelelő összeget is felajánljuk a szervezet számára. 💝

Köszönjük, hogy velünk támogatod a Sportos Cukrosok munkáját!  


Ha szívesen olvasnál még a Sportos Cukrosok tevékenységéről, weboldalukon és Facebook-oldalukon találhatsz bővebb információt.

Hasonló bejegyzések a témában:

Iratkozz fel, és szerezz utasbiztosítás kupont!

Nemcsak a legfrissebb ajánlatainkat küldjük el neked hírlevelünkben, hanem egy 10%-os kedvezménykupont is, amit beválthatsz a következő CHERRISK Utasbiztosításod kötésénél.

Elolvastam és megértettem a CHERRISK Adatkezelési Tájékoztató-ban foglaltakat (Érvényesség kezdete: 2023.10.02).
Szeretnék elsők közt értesülni a CHERRISK különleges ajánlatairól és legfrissebb híreiről. Ezért hozzájárulok ahhoz, hogy a CherryHUB Scale 55150 Kft. az általam megadott elérhetőségeimre (név, e-mail cím, telefonszám) marketing célú megkereséseket küldjön részemre.