A tomboló viharok hatalmas károkat okoznak! 🌬️⚡ – De hogyan lehet felkészülni?

A MABISZ adatai szerint a januári orkán erejű szél miatt több, mint huszonhétezer lakáskárral kapcsolatos bejelentés futott be a biztosítókhoz. Összegszerűen ez milliárdos nagyságrendű kifizetéseket jelent. Azaz kijelenthetjük, hogy megdőlni látszik a korábbi mondás, miszerint nyáron számíthatunk a legdurvább viharokra.

MABISZ adatai arról is árulkodnak, hogy idén azon az egy extrém viharos januári napon elérte a kárbejelentések száma az egyébként négy hónapos tavalyi viharszezon összes bejelentésének egyharmadát.

A viharok már a téli hónapokra is kitolódnak

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján úgy tűnik, hogy „A viharszezon kitolódik a téli vagy az őszi hónapokra is: 2017-ben például októberben volt milliárdos kárkifizetést követő vihar. 2020-ban pedig szintén a február hagyott maga után hárommilliárdos viharszámlát.” – olvasható a MABISZ oldalán. 

Ráadásul ezek a viharok – mint a januári is – szinte az egész országra kiterjedtek, azaz nem lokális, és nem is egyedi esetekről van szó. Azaz egyre több háztartást érint ez az igencsak költséges probléma, így nagyon fontos, hogy minden olyan lépést megtegyünk, amivel minimalizálni lehet az okozott károkat.
 

Viharok télen-nyáron


Ezek a leggyakoribb viharkárok

A lakossági károk összege a MABISZ adatai szerint átlagosan 100-120 ezer forint körül alakul háztartásonként. De milyen károkat is okoznak a viharok pontosan?

Leggyakoribb kártípusok:

  • megbontott tető
  • megrongálódott cserép, pala, kúpcserép
  • sérült kémény
  • törött kerítés
  • lehulló vakolat
  • betört ablak, ajtó
  • leszakadt redőny

 

Így készülhetsz fel az ítéletidőre

A fenti károkat sokszor nehéz kivédeni. Ám van néhány óvintézkedés, ami segíthet. Természetesen, a tetőszerkezet éves átnézése és a megfelelő szigetelés sokat segíthetnek, ám ezek sem minden esetben jelentenek garanciát a károk megelőzésére. 

Az Országos Meteorológiai Szolgálatnak szintén vannak tanácsai a viharok idejére. Ezek közé tartozik, hogy „érzékeny elektromos eszközeink (számítógép, TV, telefon) csatlakozóit (230V, de pl. internet csatlakozót is) érdemes kihúzni, mert egy nagyobb feszültséglöket tönkre teheti az eszközöket. Jó megoldás a túlfeszültségvédő eszközök használata is”. Látva, hogy igen gyakoriak a villámlások okozta indukciós károk, ez utóbbi óvintézkedés különösen fontos lehet.
 

Érdemes kihúzni a csatlakozókat


Mivel védekezhetsz még?

Sajnos a fenti lépések sem garantálják 100%-ban, hogy elkerülnek a viharkárok. Épp ezért a legtöbb, amit ezeken kívül tehetsz az, hogy egy optimális ár-érték arányú, az ilyen esetekre szabott fedezetekkel rendelkező lakásbiztosítást kötsz. Bár elsőre azt gondolhatod, hogy csak hazabeszélünk, valójában a MABISZ szerint az ingatlanok 27-28%-a nincs biztosítva, ami azt jelenti, hogy ezekben az esetekben bizony kártérítésre sem lehet számítani.

Fontos az időzítés is!

Tapasztalataink szerint ugyanis az első viharok érkezésekor mindig megugrik a biztosításkötések száma. Érdemes azonban tudni, hogy a viharkár után megkötött lakásbiztosítás már szó szerint eső után köpönyeg. Hiszen ilyen esetben szintén nem fedez az a biztosítás, ami szabályos kötés esetén üvegtörés, villámcsapás, csapadék általi beázás, felhőszakadás, jégverés és idegen tárgy (fa, villanyoszlop) rádőlése esetén is fedezetet nyújtott volna. 

A viharok helyét és idejét pedig meglehetősen könnyű ellenőrizni, így viszonylag pontosan lehet tudni, hogy a biztosításkötés pillanata előtt vagy után sérült meg egy ingatlan vagy ingóság.

Használd fel kuponkódod!

Szóval érdemes még akkor megkötni CHERRISK Lakásbiztosításod, amikor épp nem dúl égiháború, így legközelebb már nyugodtabban várhatod, hogy elvonuljanak a viharfelhők és újra kisüssön a nap. Használd kötéskor a „BLOGHU22” kuponkódot, és 10% kedvezményt* kapsz biztosításod díjából. 

###

* A kupon 2022.12.31-ig érvényes. CHERRISK biztosítás kötése esetén váltható be. Egy Felhasználó egyszer használhatja fel a kupont. Első vásárláskor és rendszeres díj befizetésekor egyaránt beváltható. Egyszeri díjból vagy egy havi díj értékéből vonódik le a kedvezmény. A kedvezmény más akcióval nem összevonható. A kupon értéke készpénzre nem váltható. CHERRISK biztosítás teljes körű tájékoztatásért látogass el a www.cherrisk.com honlapra.

Hasonló bejegyzések a témában:

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Elolvastam és megértettem a CHERRISK Adatkezelési Tájékoztató-ban foglaltakat (Érvényesség kezdete: 2023.10.02).
Szeretnék elsők közt értesülni a CHERRISK különleges ajánlatairól és legfrissebb híreiről. Ezért hozzájárulok ahhoz, hogy a CherryHUB Scale 55150 Kft. az általam megadott elérhetőségeimre (név, e-mail cím, telefonszám) marketing célú megkereséseket küldjön részemre.