„Mi lesz, ha pozitív lesz a tesztem vagy törlik a járatom?” – A CHERRISK-csapat legnagyobb utazási parái 😱🧳🛫

Bátran kijelenthetjük, hogy a CHERRISK-csapat minden tagja kivétel nélkül imád utazni. Éppen ezért alig vártuk, hogy hosszú idő után végre leporolhassuk a bőröndünket és útnak indulhassunk. A nyaralásokról szóló beszélgetéseinkből viszont kiderült, hogy mindenkinél elég sok most a bizonytalanság.

Ezért összedugtuk a fejünket, és összegyűjtöttünk minden olyan kérdést, ami idén nyáron benned is felmerülhet, ha utazni készülsz.  

Kaptam oltást, mégis pozitív a PCR-tesztem. Most mi legyen? 🧪

Azt gondolnád, hogy ez az opció fel sem merülhet? Ne feledd, a koronavírus elleni védettség kialakulásához általában két oltásra van szükség (kivéve Janssen esetén), a második vakcinát pedig (oltóanyagtól függően) kb. egy hónappal, AstraZeneca esetén viszont például három hónappal az elsőt követően szükséges beadni. Amennyiben két oltás között vagy, vagy nem telt el elegendő idő a védettség kialakulásához, előfordulhat, hogy pozitív lesz a PCR-teszted. De a teljes oltottság sem jelent 100%-os védettséget, ez 70-95% között mozoghat oltástól függően. Ez azt jelenti, hogy elkaphatod a betegséget, de vélhetőleg nagyon enyhe lefolyású lesz, talán észre sem veszed, viszont a PCR-teszt kimutathatja. Ilyenkor sajnos hatósági házi karanténra számíthatsz, és nem fogsz tudni elutazni. 

Tudjuk, hogy egy ilyen helyzet lelkileg nagyon megterhelő, és akkor még nem beszéltünk az anyagi veszteségekről. Ilyenkor segíthet a CHERRISK Útlemondás Biztosítás, amit utasbiztosítással együtt és külön is megköthetsz, és ami épp az ilyen váratlan eseményeknél (baleset, betegség, munkahely elvesztése stb. miatt lemondott utazás) van melletted. 
 

 

Keleti vakcinát kaptam. Nekem nem jár az uniós Covid-igazolás? 💉🚦

Július 1-jétől lehet az EESZT felületén igényelni az uniós Covid-igazolást, mely nem azonos a magyar védettségi igazolvánnyal. Az uniós Covid-igazolás (azaz zöldigazolvány) célja, az Európai Unión belüli utazás megkönnyítése, hiszen az ezzel rendelkezők teszt- vagy karanténkötelezettség nélkül léphetik át a határt az uniós tagországok, illetve Norvégia, Izland, Liechtenstein és Svájc között. 

Ki kaphat uniós Covid-igazolást? 

  • aki megkapta az oltást – oltási igazolás 
  • aki igazoltan átesett a fertőzésen – felgyógyulási igazolás 
  • aki negatív koronavírus teszttel rendelkezik – teszt igazolás 
     

FONTOS! Bár a fentiek szerint magyar állampolgárok jogosultak az igazolásra, az uniós tagállamoknak kötelezően csak azokat kell beengedniük, akik az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinát kapták (Pfizer, Moderna, AstraZeneca és Janssen). Ezért minden tagállam saját hatáskörében döntheti el, hogy ugyanilyen feltételekkel, szabadon beengedi-e azokat, akik az Európai Gyógyszerügynökség által még nem jóváhagyott vakcinát (Szputnyik, Sinopharm) kaptak. Ez néhány kivételtől eltekintve egyelőre nem igazán jellemző a többi tagállamra, így keleti vakcinával oltva negatív PCR-tesztre lesz szükséged, ha be akarsz lépni más uniós országba. 

Mire számíthatok, ha elfelejtettem meghosszabbítani a személyim? 🤦

A vészhelyzet idején a kormány meghosszabbította a lejáró hivatalos okmányok érvényességi idejét. Fontos azonban odafigyelni arra, hogy bár itthon gond nélkül használhattad ezeket az okmányokat, sajnos már a repülőtérről visszafordíthatnak, ha például lejárt személyivel utaznál. Európai Unión kívüli desztinációnál pedig, ahol útlevélre van szükség, azt is nézd meg, hogy hány hónapig kell még érvényesnek lennie indulástól, mert nincs annál borzalmasabb úti élmény, mint amikor érvényes útlevéllel fordítanak vissza álmaid nyaralásáról, csak mert hat hónap helyett három hónapig érvényes a dokumentum. 

Ha minden dátum stimmel, akkor ne járj úgy, mint Barnabás, aki egyszerűen otthon hagyta a személyi igazolványát. 

Beutazni be tudok, de mi a helyzet a szállással? 🏨

Ez talán a legösszetettebb kérdés mind közül. Általában csak arról beszélünk, hogy bizonyos országok milyen feltételekhez kötik a beutazást, de a mindennapi életre vonatkozó szabályok ennél is bonyolultabbak lehetnek, és akár tartományonként is eltérhetnek.  Amennyiben hotelt foglalsz, javasoljuk, hogy amellett, hogy megérdeklődöd az érvényben lévő protokollt a szállásadódtól, mindig nézz utána az adott ország adott régiójában érvényben lévő egyéb szabályozásoknak! És mivel a helyzet napról napra változhat, készülj fel tippjeinkkel, többek között próbálj olyan szállást választani, amit akár még aznap is lemondhatsz. 

Sokat segíthet az is, ha emellett megpróbálsz információt gyűjteni ott élő ismerősöktől, beköveted az adott város hashtagjét az Instagramon, hogy lásd, hogyan zajlik most az élet az úti célodon. Természetesen ez nem hivatalos információ, ezért érdemes fenntartásokkal kezelni. 

Mi történik a belépőjegyemmel, ha bezár a múzeum? 🖼️🛑

Sajnos előfordulhat, hogy már kiutaztál, és akkor változnak meg a helyi szabályok. Ebben az esetben először is tájékozódj! Derítsd ki, hogy mire számíthatsz a kint tartózkodásod idején: vesztegzár, kijárási korlátozás, bezárások? Nagyon fontos, hogy mérlegeld, mely programjaidat érinti a változás, és mennyire nyomja rá a bélyegét ez a változás az utazásodra. Ha például nincs esély rá, hogy a kintléted alatt újra kinyisson az előre lefoglalt látnivaló, érdeklődd meg, hogyan kaphatod vissza a pénzed.  

Úgy alakult a helyzet, hogy meg kell szakítanod az utad, és inkább hazautazol? Ebben a helyzetben jól jöhet, ha a repülőjegyed foglalásakor rugalmas módosítási lehetőséget választottál. Ez minden légitársaságnál más-más díjakon lehetséges, de a nyugalmad érdekében érdemes előre megnézni a lehetőségeket. Ezen kívül CHERRISK Utasbiztosításod is segíthet, ami az utazás biztosítási esemény miatti megszakítása és visszautazás esetén 150 000 forintig nyújthat fedezetet. 

Mit tehetek, ha törlik a gépem hazafelé? 🛫

Ha CHERRISK Utasbiztosítást kötöttél és 4 óránál többet késik a repülőd, akkor a reptéren a várakozás időtartama alatt vásárolt fogyasztási cikkek számlával igazolt költségeit (például ételek, italok árát) legfeljebb 50 000 forintig megtérítheti a biztosításod. 


Sajnos a biztosítás járattörlésre nem nyújt fedezetet, ennek térítéséről a légitársaságnál tudsz érdeklődni. Ilyenkor egyébként általában két opció közül választhatsz: díjmentesen módosíthatod a járatod vagy visszatérítést igényelhetsz. Visszatérítés esetén viszont előfordulhat, hogy csak néhány nap múlva kapod vissza az összeget, így magadnak kell gondoskodnod az új repülőjegyed foglalásáról és kifizetéséről. Ha elfogadsz egy jótanácsot, készülj fel az ehhez hasonló helyzetekre, és ne költsd el az összes pénzed a duty free-ben. 😊 

Hasonló bejegyzések a témában:

Iratkozz fel, és szerezz utasbiztosítás kupont!

Nemcsak a legfrissebb ajánlatainkat küldjük el neked hírlevelünkben, hanem egy 10%-os kedvezménykupont is, amit beválthatsz a következő CHERRISK Utasbiztosításod kötésénél.

Elolvastam és megértettem a CHERRISK Adatkezelési Tájékoztató-ban foglaltakat (Érvényesség kezdete: 2023.10.02).
Szeretnék elsők közt értesülni a CHERRISK különleges ajánlatairól és legfrissebb híreiről. Ezért hozzájárulok ahhoz, hogy a CherryHUB Scale 55150 Kft. az általam megadott elérhetőségeimre (név, e-mail cím, telefonszám) marketing célú megkereséseket küldjön részemre.